~ never close our eyes

hunyd le a szemed, és bújj hozzám. álmodj nagyot és túlozzál! ~

Fanfiction

Az írás gyakran nehéz dolog, de az ember néha úgy érzi, hogy elvarázsolták. Mindig biztos voltam benne, hogy a történetek a saját életüket élik, és hogy a világ legfontosabb dolgai közé tartoznak.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

27 rész - Minden egész összetört

11

 

 

  • Nagyra tátsd a szád! - nyúlt bele Sauli szájába a doktornő a mindenki által utált pálcikával - Nos, igen! - bólogatott párat, majd elgurult az erősen köhögő gyermek elől - Minden második gyerek ezzel a vírussal kerül hozzánk.
  • Ó, szóval vírus. - húztam a szám, és felöltöztettem Saulit. A fiú köhögött párat, majd szipogni kezdett, és erősen az ölembe húzódott.
  • Pár nap és meggyógyulsz - mosolygott a doktornő - de ahhoz innod kell ilyen furcsa ízű szirupokat, rendben? - Sauli természetesen ellenkezett,én pedig belegondolni sem mertem, hogy énekelem majd bele a szirupokat. - Itt vannak a receptek, ezt tessék kiváltani, és addig adagolni, amíg meg nem gyógyul, esetleg, amíg el nem fogy a gyógyszer. Bár az kétséges. - mosolygott a hölgy, majd megcsipkedte Sauli arcát, és kivonultunk a rendelőből. A váróban csupa beteg gyerekek tartózkodtak, akiknek a többsége fiatalabb volt Saulinál. A legtöbb sírt, nyöszörgött, de olyan is volt, aki az édesanyja ölében aludt.
  • Viszlát! - köszöntem a többi felnőttnek, most pedig jobbnak láttam a fiamat nem a köszönéssel sanyargatni. Gyors beugrottunk a gyógyszertárba, kiváltottuk a temérdek gyógyszert és igyekeztünk hazasietni. Szerencsére az idő most is kellemes volt, ezért nem féltem Saulival sétálni. Persze a fiú egész végig az ölemben játszadozott egy apró plüssállattal, örültem, hogy legalább nem ficánkol, így kevésbé volt nehéz.

Ahogy hazaértünk, rögtön ágyba dugtam Saulit, aki pár perc múlva már bedugult orra miatt horkolva aludt. Nem mertem egyedül otthon hagyni, ezért Adamet felhívtam, hogy hazafelé ugorjon be a boltba és vásároljon be. Tudom, hogy ez neki maga a pokol, bár nem mondja, hallom azt az apró sóhajt, amikor valami olyasmit kérek tőle, amihez hozzátartoznak a rajongói is. Bár imádja őket, biztos vagyok benne, hogy számára is idegesítő, mikor vakuk villognak a szemébe, ahogy átmegy az utcán.

  • Mikor jössz? - sétálgattam telefonnal a kezembe, párszor pedig bekukkantottam Sauli szobájába, hogy minden rendben van-e vele. - Rendben, siess haza. Szeretlek! - még szinte el sem köszönt, már lerakta a telefont, ebből gondoltam, hogy nem a legjobbkor hívtam. Vettem egy hatalmas levegőt, majd gondolkodtam egy sort és betárcsáztam az iskola telefonszámát. Párat búgott a kagyló, majd egy erős, mély hang szólt bele, és igazából le sem esett először, hogy ki lehet a túloldalon. - Jó reggelt kívánok, Peter Konrad vagyok! - mutatkoztam be, majd a hapsi is, ebből leesett, hogy az igazgatóhelyettessel beszélek. Kicsit megnyugodtam, hogy nem az igazgató vette fel, hiszen nem örült volna a kijelentésemnek. - Sauli lebetegedett és egyenlőre fogalmam sincs, hogy a párom hogy fog majd dolgozni. Ma tizenegy órakor lenne egy órám a kilencedik osztállyal, de ezt azt hiszem, le kell mondanom. - szerencsére a pasas nagycsaládos, ezért megérti, hogyha baj van, akkor mindent félre kell tenni. - Ha bármi változás történik, telefonálok, ha más nem azért, hogy tudok-e dolgozni. Rendben, köszönöm, Visz hall! - nyomtam ki a telefont, majd mintha Sauli nyöszörgését hallottam volna a szobából, átviharoztam hozzá. Szerencsére a fiú békésen aludt, már ahogy egy beteg gyermek békésen tud aludni.

***

Délután négyre járt az idő, mikor Adam hazaért a munkából. Látszólag fáradt volt, mégis mosolygott, miután egy romantikus csókot lenyomott, Saulihoz sietett, aki a tv előtt ült, s miközben a mesét nézte, a párnáját dögönyözte. A szemei pirosak voltak, az orra kiszáradt a sok fújástól és elég csúnyán köhögött. Amint meglátta Adamet, erőtlenül az ölébe ugrott, vállára borította a fejét, miközben tovább szipogott.

  • Hamar meggyógyulsz, és kimegyünk sétálni, rendben? - a kisfiú csak bólogatott, majd Adam lerakta, és a konyhába  indult. - Ha gondolod, itthon maradok vele.
  • Már csak azt kéne. - flegmáztam. - Így is alig vagy itthon, délutánonként nem is látnálak..
  • Elbírsz vele? - vonta fel a szemöldökét, miközben az üdítőét szürcsölte.
  • Nem, bazdmeg. Eddig is elbírtam vele, jaj, Adam. - fogtam a fejem és leültem a vele szembe lévő székre.
  • Fáradt vagy. - jelentette ki, mire felnyögtem. - Feküdj le aludni, elrendezem Saulit.
  • Nem fogok tudni aludni.. - nyöszörögtem.

Az érzésem bejött, hiába feküdtem le, nem jött álom a szememre. Még akkor sem, mikor Adam mellém bújt, lábával és kezével átkarolt, nyakamon pedig éreztem halovány lehelletét. Tudtam, hogy Sauli rendben van, nyugodtan alszik, még is aggasztott, hogy egy teljesen üres szobában van egyedül. Megtöröltem izzadt homlokom, befurakodtam Adam ölébe, behunytam a szememet és erősen koncentráltam az alvásra.

***

  • Úristen, kapcsold ki az ébresztőt! - nyögött Adam erőtlenül, miközben a telefonomért kutatott.

Amint meghallottam a telefon csörgését, muszáj volt felkelnem, nem tudtam tovább aludni, bármennyire is próbáltam. Adam nem mozdult ki az ágyból, kivárta míg az ő ébresztője szól, s akkor is még perceken keresztül lustálkodott az ágyban. Mire Sauli felkelt - jobban mondva, felsírt - már mindennel kész voltam, amilyen reggeli munkát el szoktam végezni. Adam már bent csitítgatta Saulit, mikor beléptem a szobába, ám a fiúnak látszólag fájdalmai voltak, amit csak az orvos által felírt gyógyszerek csillapíthatnak.

  • Hozzad ki, beadjuk neki a gyógyszert! - indultam a szekrényhez, ahonnan kiemeltem a négyféle gyógyszeres dobozt. Már messziről érezni lehetett, hogy borzasztó az illata, elképzelni sem tudtam, hogy adagolom be Saulinak egymás után mind a négyet. - Na, gyere! - rakta le Adam a székre, én pedig leguggoltam mellé. - Figyelj csak, Sauli! Látod itt ezeket a baktériumokat? - mutattam a doboz hátulján lévő bacikra, amit minden adagolás után ki kell lyukasztani. - Ezt csak akkor szedheted ki innen, ha bevetted a gyógyszert, rendben? - pusziltam meg a homlokát, majd beleöntöttem a kiskanálba a pár csepp gyógyszert. Sauli nem ellenkezett, úgy tűnt, még ízlett is neki az orvosság.
  • Tessék! - rakott le Adam egy üdítővel tele poharat az asztalra, a biztonság kedvéért. - Látod, nem is annyira borzalmas! - borzolta össze kevés haját a fiúnak, aki örömmel nyomta ki a bacilust a dobozról. - Sauli, ezt az utolsót még be kell venned! - emelte fel Adam a síró kisfiút. - Ez az utolsó, ígérem, utána abbahagyjuk és visszafekhetsz az ágyadba! - csitítgatta, majd körözni kezdett a fiú szája előtt a gyógyszeres kanállal. - Kérlek, Sauli! - nyöszörgött neki.
  • Sauli, be kell venned! - szóltam rá hangosan, majd kikaptam Adam kezéből és egy pillanat alatt beadtam neki a gyógyszert - Tessék, itt van, idd meg! - nyújtottam felé az üdítős üveget, amit rögtön meghúzott.
  • Mi van veled, Peter? - Adam felháborodva rontott rám a fürdőszobába, majd bezárta az ajtót. Láttam rajta az idegességet.
  • Miről beszélsz? - értetlenkedtem.
  • Hogy viselkedtél vele?
  • Adam, muszáj volt valahogy beadni neki a gyógyszert!
  • Ennél jobb módszert is kitalálhattál volna. - száguldott ki a szobából.
  • Tudod mit, akkor legközelebb majd te beadod neki, az utolsó cseppig. - dühöngtem. Fogalmam sem volt, Adam miért haragudott meg ennyire rám, hiszen ő is rászólt már a fiúnkra, ha muszáj volt. - Nem tudom, mi bajod van.
  • Nekem? - tárta ki a karjait - Ha Sauli beteg, úgy csinálsz, mintha nagyobb probléma nem is létezne a világon. Pár nap és meggyógyul.
  • Nem te vagy itthon vele egész áldott nap! Alig vagy itthon, ha mégis, ő alszik. Én aggódom egész nap miatta, és nekem nem szabad dolgoznom.
  • Mondtam, hogy itthon maradok vele! - szűrte ki idegesen a fogai közül, észrevehetően idegesen. - De te itthon játszod a hőst.
  • Persze, itt maradsz vele, utána meg nem is látlak. Hajnalba hazaérsz, délelőtt már megyek is.
  • Nem arról volt szó, hogy Sauli miatt vagy ideges?
  • Jó bazdmeg, tudod, mit. Akkor maradj itthon vele! - üvöltöttem. - Leszarom. Hívd fel a főnököd, hogy holnaptól délután mész. - idegesen jöttem ki a szobából, de Adam bent maradt.

Dühömben fogalmam sem volt, mit csináljak, ezért visszarohantam a szobába és bekuporodtam az ágyba. Adam ekkor tette le a telefont, és mellém kuporodott. Mérges voltam rá, ezért arrébb húzódtam, amit természetesen ő is észrevett. Nem szólt, kapcsolgatta nyugodtan a tévét, és kortyolgatta az üdítőjét. Minél nyugodtabb volt, én annál idegesebb lettem, ezért jobbnak találtam, hogyha lefekszem aludni.

***

 

A következő hét talán rosszabban telt, mint eddig minden hét összességében. Én ismét munkába álltam, délelőttönként Adam vigyázott a kicsire, majd délután eltűnt, s hajnaltájt hazaesett. Hiába keltem fel éjjel, még csak köszönni sem volt ereje, lefeküdt az ágyra, betakargatott mindkettőnket, pár perc múlva pedig már hallottam, ahogy szuszorog. Reggel még az órám hangjára sem mozdult meg, sőt, azt is rezzenéstelenül végigaludta, ahogy én felöltözködöm és elhagyom a házat. Ijesztő és borzalmas volt így lenni napokon keresztül. Nem tudtam eldönteni, hogy Adam mérges-e még rám, viszont esélyem sem volt vele megbeszélni a dolgokat.

 

Már éppen hazafelé indultam az iskolából, mikor kezdtem rosszul érezni magamat. Szédülni kezdtem, a fejem majd szétszakadt, ráadásul a nagy meleg sem tett jót az állapotomnak.  A város legeldugottabb helyén indultam haza, itt a rengeteg fa eltakarja a napsütést, és a szél is erősebb, reménykedtem, hogy kicsit jobban leszek. A szédüles enyhült ugyan, a fejfájás az egész hangulatom elrontotta, ezért hazaérve sem tudtam, hogy mitévő legyek.

  • Jó napot! - intett mosolygósan, vagy inkább önelégülten a bejárónő. - Adam kérte, hogy takarítsam ki a házat, hogy békében tudj lenni Saulival.
  • Kedves tőle! -próbáltam lelkendezni, miközben a homlokomat maszíroztam. A szobába indultam fejfájáscsillapítóért, amikor Saulit pillantottam meg az udvaron, a medence mellett egy még kisebb medencében. - Örülök, hogy szóltál. - szidtam Adamet. Miután leöblítettem a gyógyszert egy pohárnyi ásványvízzel, Saulihoz sétáltam, aki vidáman pancsolt a saját kis medencéjében. - Sauli! - kiáltottam oda, a fiú pedig lelkendezve pattant ki a vízből s futott hozzám. - Látom, már jobban vagy! - pusziltam meg a homlokát, majd boldogan vettem észre, hogy egyre javul az állapota.
  • Elfogyott a gyógyszer! - rágta a körmeit Sauli, miközben csibészül mosolygott rám.
  • Ezek szerint teljesen meggyógyultál! - kacsintottam rá, és tényleg örültem, hogy végre kiheverte a betegséget. - Szóval holnap már mész is suliba? - karoltam fel, majd beindultam vele a lakásba. Ő megrázta a fejét, és a vállamba bújt, majd nagylelkűen integetett a bejárónőnek, amint megpillantotta.
  • Apa, gyere játszani! - kiáltotta, s már szaladt is be az ő kis játéktermébe.
  • Egy pillanat! Adam nem mondta, meddig kell jönnie? - fordultam az idős nőhöz.
  • Azt mondta, segítsek.
  • Köszönöm, ez az egy nap elég volt. - vakargattam meg a fejem, és körül néztem a lakásban.
  • Majd Adam szól, ha nem kell jönnöm.
  • Én szóltam! Köszönöm, de holnap nem kell jönnie! - jelentettem ki ingerülten, majd behúzódtam a csigaházamba, és Sauli felé indultam.

Saulin tisztán látszott, hogy meggyógyult, ismét hiperaktív lett, s egész nap alig lehetett leállítani. Próbáltam elszundikálni mellette, ám ilyenkor ráugrott az ágyra, minden hangos játékával játszani kezdett, s mindent elkövetett, hogy ne tudjak elaludni. Nap végére kezdtem lefáradni, s alig vártam, hogy megfürödjön és ágyba dughassam.

  • Apa mikor jön haza? - épp takargattam be Saulit, majd mélyen a szemembe nézett, mikor feltette a kérdést.
  • Későn. Addigra te már alszol! - pusziltam meg a homlokát és a kezébe adtam a kedvenc plüssállatát.
  • Miért kiabáltál apával? - a szemem teljesen kikerekedett, és fogalmam sem volt, mit mondjak neki. Megijedtem, és belülről nagyon fájt a tudat, miszerint Adam, vagy a bejárónő azt adta be Saulinak, hogy én kezdtem a veszekedést.
  • Nem kiabáltam vele.. egyszerűen csak fáradt voltam, és ilyenkor az ember hamarabb mérges lesz.
  • Most is fáradt vagy? - hangosan felsóhajtottam, s óvakodva bólogattam a fiamnak, akin láttam, hogy ezer és ezer kérdése van hozzám, Adammel kapcsolatban.  - Megvárod apát?
  • Nagyon fáradt vagyok, és apa is az lesz, ha hazaér.
  • De nem fogsz kiabálni vele, ugye?
  • Jaj, dehogyis, Sauli! - nyöszörögtem, majd szorosan átöleltem a kisgyereket. Rettenetesen fájt a szívem, legszívesebben sírtam volna, Adam vállán. - Nagyon hiányzik, apa, el sem tudod hinni, mennyire. Nem szándékosan kiabálok vele, de nagyon fáradt voltam.
  • Szeretlek! - ült fel, megölelt, majd egy apró puszit nyomott az arcomra, és visszafeküdt az ágyába. Betakargattam, majd lekapcsoltam a villanyt, és kiültem a teraszra.

Rájöttem, hogyha ideges vagyok, egy egész dobozzal képes vagyok elszívni cigit. Most is ezt tettem, ám most nem is ideges voltam, inkább csalódott, és féltem. Úgy éreztem, Adam nagyon dühös rám, ellenem fordult, és ezt Saulinak mondja el, holott őt ebbe nem kellene beavatni. Nem akartam elhinni, amit Sauli mondott. Csalódott voltam, s inkább mérges magamra, ekkor értettem meg, hogy a semmin kezdtem aggódni, s megint ezért tört ki a vita.

***

Halk telefoncsörgésre keltem, valahonnan a messziből. A szobát teljesen elárasztotta a sötétség, még a telefonom fénye sem villódzott sehol. Talán a félálom miatt, vagy még magam sem tudom, miért, de fogalmam sem volt, merre vagyok, és hogy jutok ki a szobából. Felültem az ágyon, majd mély levegőt vettem, megtöröltem izzadt homlokom, majd pár perc után magamhoz tértem. Automatikusan Adamet kerestem, ám ő sehol sem volt, a telefonom viszont még mindig dalolt. Kétségbeesetten kerestem, ám még mindig kómás voltam, ezért azt sem tudtam, merre kutakodok.

  • Jézusom, hol vagy? - kapkodtam a levegőt, és próbáltam lenyugodni, kisebb nagyobb sikerrel. Mikor végre megtaláltam a villanykapcsolót, és fénybe borult a szoba, a telefonom elhallgatott. - Francba. - szűrtem ki a fogaim közül, így lehetetlenség lesz megtalálni. - Hova a faszba eshetett? - idegesített, hogy fogalmam sem volt, ki hívatott, majd az miatt volt görcsbe a gyomrom, hogy Adam merre lehet. Vajon eddig is ilyen későn ért haza? Még az időt sem tudtam, és addig nem is akartam megnézni, amíg nem kerül elő a mobilom. Már kezdtem feladni, s az egész szobát kupiba dobtam, mikor ismét megcsörrent! - Áh, itt kell lennie! - néztem az ágy alá, majd felhúztam a lepedőt, és ott hevert a villodzó telefonom. Ennyire rosszul aludtam volna, hogy levertem a telefonom? Mindenféle gondolatok cikáztak a fejemben, majd megláttam a kijelzőt, ami szerint Adam anyja hívott éppen. - Halo? - szóltam bele kétségbeesetten, mikor Leila szipogó hangját hallottam. - Mi a baj? - szóltam bele, de ő alig tudott megszólalni a sírástól. Megijedtem, hiszen tudtam, hogy Adammel van baj, ám Leila olyannyira megvigasztalhatatlan volt, hogy fogalmam sem volt, mi történt a fiával.  - Leila, könyörgöm mond már, mi történt! - emeltem fel a hangom, s automatikusan a ruháimért nyúltam, majd öltözködni kezdtem. Ekkor vette át Neil a telefont, szintén ideges s félő hanggal, majd elmesélte, hogy Adam súlyos autóbalesetet szenvedett, és az életéért küzdenek az orvosok. - Neil, kérlek ne viccelj! - nyöszörögtem, majd leültem a fotelbe, s mindent félredobtam, a telefonommal együtt.
  • Peti! - dörömbölt valaki az ajtón, én pedig villámgyorsan szaladtam, reménykedve, hogy Adam az. De nem ő volt, ez is azt bizonyította, hogy baj van. - Bemegyünk a kórházba! - tette a vállamra Eber a kezét, majd átkarolt és kikísért a lakásból.
  • Sauli! - néztem rá hatalmas szemekkel, de ő nem engedett. Bezárta az ajtót, és indultunk a kocsi felé. - Mi lesz Saulival?
  • Sauli nyugodtan alszik, nem kell tudnia, mi történt. - nyugtatott Eber, majd lassan beterelt az autóban. Miután beindította a kocsit, arra lett figyelmes, hogy mindene remeg. Ijedtem néztem rá, s próbáltam előre fordulni, és minden rossz gondolatot kizárni a tudatomból. -  Nem lesz semmi gond. - suttogta Eber.
  • Honnan tudod? - néztem rá könnyes szemmel, miközben a telefonomat nézegettem, ahol Adammel voltunk a háttérképen.

Az utca kihalt volt, a lámpák már csak sárgán égtek, ebből is látszott, hogy hajnali három körül járt az idő. Teljes csend, tisztán lehetett hallani a szél suhallatát, majd pár kutya hangos ugatását, ahogy átsiettek az autó előtt. Eber hatalmasat fékezett, rajtam pedig kitört a pánik, ezért kicsaptam a kocsiajtót és a járda felé szaladtam.

  • Peti, szállj vissza, kérlek! - kiabált Eber a tulsó feléről, majd mikor látta, hogy mozdulatlanul ülök, felém sietett. - Peter, tudom, hogy félsz.
  • Te nem érted. Ettől féltem a legjobban. - suttogtam.
  • Peti, tudom, tudom, hogy ez most borzalmas, de a fiamért a kórházban küzdenek, nem azért siettem el eddig, hogy veled veszekedjek. - rázott meg Eber. Erős férfi volt, akaratos, épp, mint Adam. Ha valamit szeretett volna, azt megkapta, bármi áron is. Ő az az ember Adam mellett, aki sokat jelent nekem. Bíztam benne, s bár féltem, rettegtem, hogy velünk is történik valami, mégis erőt vettem magamon, hogy aztán visszaüljek az autóba, és megnézzem Adamet. -Köszönöm!
  • Kérlek, lassan vezess. - kapcsoltam be a biztonsági övet, majd kényszeredett arccal figyeltem Ebert, aki óvatosan beindította az autót, és bár gyorsan, ám biztonságosan folytatta a vezetést. A kínos, ám ijesztő csendet Eber telefonja törte meg, akit tudomásom szerint Leila hívott. Pár percing a férfi csak hallgatott és bólogatott, majd rámsandított, és elköszönt a nőtöl. - Rossz hír? - szipogtam, de Eber nem szólt, nem is nézett rám, csak az utat figyelte s egyre gyorsabban hajtott.

Egy utolsó kanyar s már ott is voltunk a kórház bejárata előtt. A lehető leggyorsabban kiszálltunk az autóból, és már épp a bejárat felé siettünk, mikor megláttuk a temérdek lesifotóst, s aggódó rajongót. Egyre feszültebb lett a hangulat, majd Neil halk pisszegését hallottuk a távolból, jelezve, hogy a hátsó ajtón sokkal könnyebb lesz a bejárat. Még mielőtt bárki is észrevett volna, sprintelni kezdtem a hátsó bejárat felé, majd szélszebesen Adam kórterme felé vettem az irányt.

  • Sajnálom, ide nem mehet be! - tárta ki a karjait a doktor, majd visszahúzott és leültetett a helyemre.
  • Ad.. Adam hogy van? - dadogtam, s kapkodtam a levegőt, miközben sírtam, s isten tudja mennyi mindent csinálhattam még.
  • Az állapota kritikus. - fordult a család felé - A műtétet sikeresen elvégeztük, ám még mi sem vagyunk biztosak a dologban.
  • De..de.. mi..mi történt vele? - szorítottam Leila kezét, hiszen tudtam, hogy nem tudok sokáig a talpamon állni.
  • Vérrög keletkezett az agyában. Alkoholt nem találtunk a szervezetében, ezért tudtuk azonnal megműteni. Mint már mondtam, a műtét sikeres volt, az állapota még kritikus. Egyenlőre lélegeztetőgépen tartjuk, holnap pedig meglátjuk, a szervezete miként reagál a műtétre, és a sérülésekre.
  • Meggyógyul. - suttogtam.
  • Mindent elkövetünk, uram! - fogta meg a vállam a doktor, majd elnézést kért a családtól és elhagyta a várótermet.

Órákat is ülhettem egyhelyben, meg sem moccanva, egy hang nélkül, csupán azokra a dolgokra tudtam emlékezni, mikor Adammel a lehető legboldogabb kapcsolatban voltunk. Majd jöttek az emlékek a veszekedésről, amiket én kezdeményeztem, majd beugrott a hívás, és a bátyám balesete. Rettegtem, hiszen semmit sem tudtam Adam állapotáról, és folyamatosan az a gondolat járt a fejemben, hogy mihez kezdek az életben nélküle.

 

Az idő szalad!

8

A történet egy meleg szerelmespár életéről szól. A két fiú heteró életet él, gyermeket nevel, dolgozik és romantikus kapcsolatot alakítanak ki egymás között, mint meleg emberek. A gond csak annyi, hogy a különálló emberek rossz szemmel néznek rájuk, hiszen ők annyit látnak, hogy két férfi nevel egy gyermeket. Szerintük a gyermekre rossz hatással van, hogy két apja van, s hogy azok a nyilvánosság előtt csókolják meg egymást. A rengeteg bántalmazás és szitkózódás ellenére a szerelmespár harmonikus kapcsolatban él, és próbálnak mindent megtenni, hogy gyermekük rendes családi körülmények között nőjön fel. Vajon sikerül nekik? Olvass tovább, s rögtön kiderül!

~

Adam Lambert

Adam Lambert egy tipikus családapa. Ám amint elhagyja a hitvesi házat, vad pop/rocksztárrá változik a színpadon. Miután a 30 éves családapa rátalált finn szerelmére, nem sok kellett ahhoz, hogy egy gyermekkel pecsételjék meg az életüket. A büszke apukáért odavannak a tini lányok-fiúk egyaránt, ám amikor meglátják barna szemű, barna hajú kisfiát, egy pillanatra mindenki elfeledi a tehetségkutatóból ismert fiút s csillogó szemmel figyeli a bájos gyermekét.

Peter Konrad

Peter szintén büszke családapa. A 23 éves férfi büszkén vállalta, hogy alig 22 évesen édesapa lesz. Bár kicsit izgatott volt a dologtól, s félt, hogy párjának nem lesz elég ideje rájuk, kellemes csalódott. Büszkén sétálgat az utcán kisfiával, s nem restellik egymás kezét fogni a párjával. Hát mi ez, ha nem szerelem? :)

Sauli Konrad-Lambert

Sauli tipikusan az a 2 éves totyogós csöppség, akinek lehetetlen ellenállni. Már kicsi korától kezdve az ujja köré csavarva a lányokat, ezért előre tudják az édesapák, hogy hatalmas szívtipró lesz a fiúból nagykorára.

26 rész - Szingli pasik

6

-  Na, szóval… tudjuk, hogy ez nem ér – vigyorgott Alexa. – de nekünk közös ajándékunk van a számodra. – hevesen bólogattam, s kíváncsivá tettek, hogy mi lehet az ajándék.

-  Tudjuk, hogy nem szereted a havat – húzott elő egy kistáskát Lien. – de tudjuk, hogy szenvedélyed a síelés.

-  És a snowboard. – javította ki Endy. – Boldog Karácsonyt, bátyó! – az ajándékot egyszerre adták át, s fogalmam sem volt, mi lehet az. Ahogy kibontottam, egy egyhetes utalványt találtam benne, ami külföldre, egy sípályára szólt szállással, és minden egyébbel, amit hárman fizettek.

-  Úristen! – lepődtem meg. – Jézusom, mennyi lehetett ez. – a szemem könnybe lábadt, s nem nagyon bírtam ki, hogy ne sírjam el magam. – Gyerekek, ehhez képest az

-  Peti! – fogta be Lien a szám. – Boldog Karácsonyt!

-  Nektek is! Nektek is! – öleltem át mindhármukat, és komolyan nem bírtam a könnyeimmel. Mindig kitalálták nekem a legmegfelelőbb ajándékot, és igyekeztek olyasmit beszerezni, amire mindig emlékezni fogok, és ez teljes mértékben megfelel. Rengetegszer volt szerencsém eljutni snowboardozni, és olyannyira magával ragadott mindig, hogy alig vártam, hogy ismét eljuthassak. Általában egy-egy napokra mentem, és akkor is a barátaimmal, talán most még csodálatosabb lesz, hogy egyedül leszek, így semmivel nem kell foglalkoznom, csak száguldanom a puha havon, majd egy frissítő masszázst kapni a szállodában. – Annyira aranyosak vagytok! – mosolyogtam, és nem tudtam levenni a szememet az utalványról. – Egyedül akartok itthon lenni, mi? – nevettem fel.

-  Sajnos muszáj lesz. – vigyorgott Alexa. – Persze mi ezt annyira, de annyira bánjuk… - állt meg, és ránézett a többiekre.

-  De hát valahogy csak kibírjuk… - kapargatta a körmét Lien. – már előre félek…

-  Oké, megértettem! – emeltem fel a kezem, ezzel jelezve, hogy abbahagyhatják a kifogások keresését. – Köszönöm, még egyszer. Nagyon aranyosak vagytok! – nem tudtam betelni az ajándékkal. Csak szorongattam a kezemben, és folyamatosan nézegettem, bár nem sikerült semmit sem leolvasnom róla.

-  Hátulütője, hogy szilveszterkor nem szabad nagyon berúgnod, mert két nap múlva hajnalban indulsz. – mutogatott Lien a lapra.

-  Egy nap alatt csak kijózanodok. – fintorogtam, és kuncogni kezdtem.

-  De egész nap alszol. Másnap meg indulhatsz is, egymagad.

-  Majd mi összepakolunk neked! – jelentette ki Alexa.

-  Vagy… - húztam el a szót. – Szilveszter délelőttjén összepakolok. – fordítottam a lányok felé a fejem. – Oké, segíthettek! – nevettem fel.

-  Óh, hogy te micsoda ember vagy. – bókolt Lien. – megtiszteltetés, hogy segíthetek neked összepakolni, hú! – csapott az asztalra, és bájosan mosolygott. – Nézzük meg a vacsorát! – sietett a sütőhöz, és kivette belőle a különféle húsokat. – Jó illata van! – szagolta körbe, majd az asztalhoz tette, és megterített.

***

 

-  Nagyon kedvesek vagytok! – ölelte meg Adam sorba mind a három tinit.

-  Amikor kitaláltuk az ajándékot, még együtt voltatok, ezért vettünk mindkettőtöknek.

-  Ez aranyos tőletek. – mosolygott a fiú, majd felém fordult. Halvány mosoly jelent meg az arcomon a reakcióját várva. – Az ajándékot nem lehet visszautasítani. – nézett mélyen a szememben.

-  De ha nagyon szeretnéd, megbocsátjuk. – szólt közbe Lien.

-  Nem, dehogyis. Nagyon örülök neki, köszönöm.

-  Szóval? – válaszoltam gyengéd hangon, kissé türelmetlenül.

-  Megengeded, hogy veled tartsak? – nyújtotta ki a kezét a fiú, majd elnevette magát.

-  Hát… megérdemled? – vontam fel a szemöldököm, mire Alexa hangosan felnevetett.

-  Hm, igazad van. De már csak azért is veled tartok. – ölelt meg a fiú, és két puszit nyomott az arcomra.

-  Örülök, hogy eljössz. – öleltem át ismét, háta mögött pedig a három tinire kacsintottam.

-  Neked is elmondom, hogy szilveszter után 2 nappal hajnalban indultok, szóval annyit igyatok, hogy nehogy lekéssétek a buszt. – mutogatta a papírt Lien Adamnek.

-  Értettem! – húzta ki magát Adam, és továbbra is az utalványt olvasgatta.

-  Milyen aranyosak igaz? – csukta be a bejárati ajtót, s már lefelé tartottunk a lépcsőről.

-  Igen. – válaszoltam tömören, s közben azon gondolkoztam, mi vette rá Adamet, hogy elhívjon magához. Ahogy beültünk az autóba, rögtön megcsapott Adam illata a kocsiban. Tömör parfüm illat, ami kicsit már bántotta is az orromat. – Hűha.

-  Bocs. Hideg van, az ablakot nem szándékozom lehúzni, egy perc alatt pedig nem megy ki a kocsiból az illat.

-   Voltál valakivel? – bámultam rá nagy szemekkel. Mikor először feküdtem le vele a kocsiban, akkor is ugyanilyen erős parfüm illat volt az autóban. Kiismertem már annyira Adamet, hogy tudjam, mikor mit csinált. Oké, ez azért elég durva.

-   Csak… egy jelentéktelen… kis

-   Ismét egy tini? – horkantam fel.

-   Jaj, Peti.

-   Adam, ezzel csak azt akarom mondani, hogyha készülőben vagy valakivel,

-   Nem vagyok senkivel sehogy. – jelentette ki erőteljesen – Nem is akarok senkit. Egyelőre.

-   Rendben. – zártam le a beszélgetést, s legközelebb már csak akkor voltunk hajlandóak beszélni, mikor a lakásában voltunk. – Sajnálom. – birizgáltam a szék támláját, miközben Adam az utalványt nézegette. – Ennyire… érdekel, vagy mi? Nem akarsz jönni, mert nyugodtan megmondhatod.

-  Peti. – nézett rám könyörgő szemekkel, ami egy utalás volt, hogy fejezzem be.

-  Csak tudod, mikor kijelentetted, hogy egy ajándékot nem ér visszautasítani… az… nem volt a legjobb kijelentésed. – úgy éreztem, Adam az udvariassága miatt jön el velem az útra, és nem miattunk.

-  Peti, nagyon szívesen elmegyek veled. Csak furcsának tartottam, hogy már nem vagyunk…

-  Szóval nem. – álltam fel a székről, s indulni készültem haza. Tudtam. Annyira éreztem, hogy a fiú már csak szórakozik velem.

-  Peti, ne menj el! – nyúlt utánam a fiú.

-  Jobb lesz, ha visszaadod Liennek az utalványt. – csaptam be az ajtót, és villámgyorsan haza indultam. Mérges voltam, és csalódott. Teljesen elterelte a figyelmem mindenről, s kezdtem elfelejteni, hogy esélyem sincs, hogy ismét vele legyek. Azt gondoltam, egyszer lesz mersze megcsókolni, és minden eldől. Ehelyett hívogatott, s úgy törődött velem, mint aki érez irántam valamit, hogy aztán egy pillanat alatt elrontson mindent. Dühösen szedtem a lábaim, és a negyed órás utat kevesebb, mint tíz perc alatt megtettem. – A kurva életbe! – csaptam be a szobám ajtaját, s rögtön ledőltem az ágyra. Csalódott voltam, mégsem tudtam haragudni rá, ismét magamat kezdtem hibáztatni az egészért. Naponta eszembe jut, hogy csesztem el a kapcsolatunkat, mégis reménykedtem benne, hogy Adam megpuhul, és ad még egy esélyt.

 

***

 

-    Szóval akkor nem jön? – húzta a száját Lien, miközben segített bepakolni a cuccokat a bőröndömbe.

-    Nem érdekel.

-    Hazudsz! – lökött meg a lány, majd szorosan átölelt, vigasztalásképpen.

-    Igen. – sóhajtottam egy nagyot, majd levettem a lány kezét a vállamról és felé fordultam – Én mondtam neki, hogy jobb lesz, ha nem jön. Nem akar már kibékülni, felesleges húzni a mézes madzagot.

-    Honnan tudod, hogy nem akar kibékülni?

-    Mondta. Nem mondta ki, de elkezdte. Nekem ennyi bőven elég. – dobtam bele sorba a cuccaim a bőröndbe, amit aztán Lien kivett, hogy összehajtogatva visszategye. Miután minden lehetséges ruhát elraktam, jöhettek a szükségtelen, de mégis szükséges tárgyak. – Ő… mik kellenek még? Tusfürdő, sampon, borotvahab…

-    Hajvasaló! – húzta ki a konnektorból a lány a hajvasaló zsinórját.

-    Az még kell estére!

-    Óh. És kikkel mész bulizni?

-    Bulinak nem nevezném… semmi kedvem szórakozni. Sashaval és pár barátnőivel megyünk egy étterembe. Ott majd elleszünk.

-    Remélem is. Rád fér már egy kis szórakozás. – ölelt át ismét a lány.

-    Igazából semmi kedvem szórakozni. Teljesen besüppedtem. Ú, szánalmas. – fogtam a fejemet, és körbe néztem a kissé kupis szobán. Miután kellőképpen összepakolásztam az összes cuccaimat, bevonultam a fürdőszobába, és egy csodálatos forró fürdőt vettem. Ahogy elterültem a tűzforró vízben, a forróság égetni kezdte a bőrömet. Égette, s vérvörössé festette a testemet, de most semmire sem tudtam gondolni, csak relaxálni szerettem volna. Behunytam a szemem, teljesen elmerültem a vízben, s akár órákat is ott fekhettem mozdulatlanul, nyugodtan.

-    Peti! – kopogott be Endy a fürdőszobába.

-    Rögtön eltakarodok. – kiabáltam ki, majd pár pillanat erejéig ismét visszacsuktam a szemem. Miután azok szinte kipattantak, én is kipattantam a kádból, bebugyoláltam magam a törölközőmbe, és villámgyorsan teret engedtem a többieknek. – Jó éjszakát! – csuktam be halkan magam mögött az ajtót, levetettem magamról a törölközőt, egy kényelmes nadrágba bújtam, és lassan az ablakomhoz sétáltam. Ahogy kinéztem a karácsonyi díszekkel teli ablakon, csupa szerelmes párokkal teli városra néztem. – Fúj. – borzongtam, s titkon reménykedtem, hogy én is így érezhetek majd valaki iránt, per pillanat a gondolattól is rosszul voltam, hogy valakivel együtt legyek. – Akkor jó éjszakát! – sétáltam a lámpához, majd az ágyamhoz, s villámgyorsan aludni próbáltam.

Az éjszaka borzalmas volt. Egész éjjel a szél suhogását hallottam, s ahogy a szememet kinyitottam, láttam az ablakból, amint szakad a hó. Nem tudtam visszaaludni. Egész éjjel forgolódtam, majd fogtam magam, előkaptam a fülhallgatóm, és ismét zene mellett sikerült elszenderednem. Alig pár óra alvással kipihenten ébredtem, a lányok hangjára. Kellemes illatok szálltak be a szobámba, amitől kellemes kedvem lett, egészen addig, amíg ki nem néztem az ablakon. Az idő még mindig borzalmas volt, az emberek az utcán szenvedtek, még az autóban is.

-    Jó reggelt! – botorkáltam ki a szobából és a lányok izgatott tekintetét láttam, miszerint ma hatalmasat fognak bulizni. – Jaj, gyerekek annyira izgatott vagyok!

-    Észre sem lehet venni. – gúnyolódtam. Az álmatlan éjszaka folyamán arra jutottam, hogy elmegyek ma este bulizni, és végre jól fogom érezni magam, szingliként. Egész nap jó kedvem volt, s még jobb lett, mikor megtudtam, hogy Sasha is velem tart. A barátnőiben már nem voltam biztos, de titkon örültem neki, hogy ők nem jönnek, hiszen ők heterók, biztos nem jönnének el egy meleg bárba, Sashaval ellentétben.

 

***

 

-    Úristen, de rég láttalak! – ölelt meg Sasha, amint ajtót nyitottam neki – Semmit sem változtál, ugyanolyan jó faszi vagy! – bökött oldalba.

-    Gyere csak be! – mosolyogtam, és betereltem a kitisztult lakásba a lányt. – Senki nincs itthon. Ugye… hoztál magaddal ruhát?

-    Azt hiszed… - mutatott végig magán – hogy ebben a ruhában leszek majd pont szilveszterkor? Édesem, te mennyit ittál?

-    Még semmit. – jegyeztem meg gúnyosan, majd a szobába indultunk, hogy előkészüljünk.

-    Óh, ha nekem ilyen testvéreim lennének! – mutatott az utalványra Sasha, majd a bőröndömet nézegette. – Úristen, látom te is szeretsz öltözködni! – röhögött, miután a ruhák közé nézett. A lány előhúzott a táskájából egy Martini-t, majd szerényen kibontotta, és meghúzta az üveget. – Jól érzem magam. – biccentett a fejével, majd átnyújtotta az üveget.

-    Ezért szeretlek. Jobb, mintha egy ribanc lennél. – forgattam a szemeim, mire a lány megütött az öklével, és hangosan felnevetett. – Bár abban kételkedem, hogy te otthon nem alapoztál már…

-    Megvártalak! – ölelt meg a lány. Kellemes, alig érezhető parfümmel volt meglocsolva, kis csillámpor ömlött a mellkasára, púder lapult az arcán, és nőiesen kifestve a szeme. – Gyönyörű vagy. – néztem mélyen a lány szemébe – és pufibb lett az arcod. – nyomtam egy puszit rá.

A készülődésünk alig telt pár órába, este tíz óra körül járt, mikor elindultunk otthonról. Sasha már előre jól érezte magát, a Martini tökéletes alapozás volt a számára, ismét közelebb került hozzám, mint kellett volna. Szerencsére az idő kicsit javult az elmúlt napok óta, ennek különösen örültem, hiszen így nem kellett több ezer pulcsit, és extra vastag kabátot magamra aggatnom. Sasha simán kimelegedett, de mivel tisztában voltam vele, hogy a józanodáskor szét fog fagyni a drága, gondoskodtam róla, hogy ne egy szál pólóba és miniszoknyába induljon el bulizni.

Miután kiléptünk a szállodából, jobbnak láttam, hogy taxiba üljünk, és úgy induljunk bulizni. Ahogy beültünk az autóba, rögtön láttam a lányon, hogy nem a legjobb ötlet autóba szállni, hisz nem biztos, hogy kibírja az utat így, részegen.

-    Sajnálom! – adtam borravalót a sofőrnek, bár két méternél többet nem mentünk – Köszönöm, viszlát! – csaptam be a kocsiajtót, majd Sasha belém kapaszkodott, és úgy indultunk el. Bár a lány nem tudott normálisan menni és az egész úton jártatta a száját, reménykedtem, hogy idővel később jobbra fordul az éjszaka. Az út körülbelül egy órába telt, s ez alatt Sasha is józanodni kezdett. – Jól vagy? – fordultam felé, elengedtem a kezét, és leültettem a bár előtti padra.

-    Már igen. – nyelt nagyot, majd hátrafordult és tátott szájjal figyelte a csillivilli szórakozóhelyet. – Wáó, hűha. Ez bámulatos, mire vársz? Menjünk! – intett a lány, s bár kicsit megingott, sikerült talpra állnia, így sikeresen beindultunk a szórakozóhelyre.

-    Elnézést. De ittas vendégeket nem engedhetünk be! – szólt a biztonsági őr és figyelmesen végigmérte a lányt.

-    Ne csinálja. – sóhajtottam. – Szilveszter van, kérem. Többet úgysem ihat. – néztem a lányra szúrós szemmel, majd vissza a biztonsági őrre, aki látszólag nem enyhült. – Kérem.

-    De többet ne igyon!

-    Nem fog. – ráztam meg a fejem és villám gyorsan behúztam a lányt a bárba. – Sasha. – sóhajtottam.

-    Ez bámulatos. Basszus, miért nem vagyok meleg? – ámult a lány percek óta. Hatalmasat sóhajtottam, majd felkísértem a lányt egy lépcsőn, ami a legfelső emeltre navigált. Itt kényelmesen le lehetett ülni, akár feküdni és innen nézni a show-t. Csodás volt. – Hűha. Az ott elég jó. – mutatott Sasha a középen táncoló srácra. Tipikus meleg fiú, talán már túlságosan is. Megborzongtam, és körbenéztem, de hál istennek senki ismerőst nem találtam.

-    Ezt már szeretem. – morfondíroztam. – Hozok valami üdítőt, maradj itt! – böktem meg a lányt, és a bárpult felé vettem az irányt. Az előttem álló tömeggel mit sem törődve rontottam a legelső helyre, ahol igencsak ismerős alakkal találtam szembe magam. – Szia. – nyeltem nagyot, és egyfolytában a srácot néztem. – Kérhetnék valamit?

-    Pe… persze. – dadogott, majd sürgősen a kezembe nyomott egy itallapot.

-    Kösz. – intettem neki, majd kiválasztottam egy finom, alkoholmentes üdítőt és visszahajítottam a fiúnak a papírt. – Ez lesz! – mutattam a lapra.

-    O… oké. Egy… egy pillanat. – tűnt el a srác azonnal, én pedig azon kezdtem gondolkozni, honnan a fenéből ilyen ismerős. Visszapillantottam a helyünkre, ahol Sasha még mindig a srácokat bámulta, akik hihetetlen, s számomra már szánalmas módon rázták magukat. Nos, igen, meglehet, hogy én nem vagyok parti arc, de az akkor is olyan gyerekes, amit ők művelnek. – Tessék… Itt van. – nyújtotta a fiú a két üdítőt, és belerakott egy-egy szívószálat.

-    Köszönöm! – adtam a kezébe az aprót, és mielőtt visszaadott volna, elhúztam onnan. – Egészségedre! – nyújtottam Sashanak az üdítőt, majd átöleltem, és együtt néztük a szerinte bámulatos show-t.

-    Jé, sohasem gondoltam volna, hogy egyszer itt talállak. – üvöltötte bele a fülembe egy srác e mondatokat, majd ahogy megfordultam, Briannel néztem farkasszemet.

-    Én sem. Hát, üdv itt! – öleltem meg köszönésképpen. – Azt hittem, szilveszterkor valami sokkal bámulatosabb, drágább helyen kötsz majd ki. – gúnyolódtam.

-    Ez a hely tökéletes. – vont vállat a fiú.

-    Hű maradsz önmagadhoz.

-    Már az ötödiket dugtam meg.

-    És még csak éjfél sincs. Mondtam én. – fogtam a fejem, majd Sashahoz fordultam, hogy bemutassam neki a srácot.

-    Áh, Brian. Hallottam már rólad.

-    Nem vagyok annyira kegyetlen, vadbarom és önző dög, mint amennyire Peti mesélte. – karolt át a fiú és nevetve egy csókot nyomott az arcomra. – Jut eszembe. – húzott arrébb, látván, hogy Sashat jobban lekötik a srácok, mint mi. – Mi a helyzet Adammel?

-    Szakítottunk. – hajtottam le a fejem, és a lépcső korlátját kezdtem piszkálni.

-    Pedig azt hittem…

-    Én is. –horkantam fel. – De nem.

-    Sajnálom.

-    Te? Sajnálod? Brian, kezdesz megkomolyodni vagy én nem is tudom, de ijesztő.

-    Sokat gondolkoztam rajtatok. Mert tök jól összeilletek meg minden…

-    Persze, összeillettünk, amíg el nem basztam.

-    Adam sem tűnik olyan szerénynek.

-    Mit tudsz, amit én nem? – néztem mélyen a fiú szemébe, aki kaján mosollyal az arcán bámult rám.

-    Semmit, sajnos. De nézz rá Adamre. Én is megdugtam, nem olyan jófiú, mint amilyennek látszik.

-    Persze, azt tudom. Mármint, hogy jófiú… Meg azt is, hogy megdugtad. Most már. – az ilyen esetekben azt utálom a legjobban, hogy semmi értelmes témát nem tudok kitalálni, ezért kénytelenek vagyunk leragadni a témánál. Hál istennek Brian sosem volt az a fajta ember, aki leragadna egy fiúnál, tehát amint kiszemeltje a közelébe ért, sűrű bocsánatkérések közepette lelépett vele. Ennek picit örültem, így visszamentem Sashahoz, aki még mindig a táncoló fiúkat nézte. – Nem unod még?

-    Viccelsz? – pislantott rám, majd vissza a színpadra. – Nézz rájuk, hogy lehetne őket megunni, kérlek.

-    Ha te mondod. – öleltem át és én is megkezdtem a fiúk bámulását. Pár perc múlva ismét valaki megkopogtatta a vállam. Volt egy sejtésem, miszerint Briannek nem sikerült becserkészni a fiút, ezért gúnyolódó tekintettel fordultam felé. Óriási megdöbbenésemre nem Briannel találtam magam szembe, hanem a pultos fiúval. – Ő, szia. – nyögtem be, s elég furcsa képet vághattam, hisz a fiú nevetni kezdett. – Finom volt az üdítő. Köszönöm. – emeltem fel a poharat és kiszürcsöltem belőle a maradékot is.

-    Nem ismersz meg, igaz? – pironkodott a fiú. Remek. Eddig is azon gondolkodtam, ki lehet ő, most még inkább agyalhatok a dolgon. – Chris. – üvöltötte a fülembe. Klassz, ezzel sokat segítettél.

-    Ő… - nyögtem be idétlenül. – Bocs, de fogalmam sincs. – rágtam a szám idegesen.

-    Gondoltam, nem baj. – bokszolt belém a fiú kissé pironkodva. – Egyszer találkoztunk… neten ismertelek meg…

-    Ó, igen! – Atyaég. Szűzfiú. – Bocs, de tényleg nem ugrott be. Na meg amúgy is, elég sokat változtál. – nyögtem be. Oké, valójában semmit sem változott a srác, de valamit muszáj volt kitalálnom, hiszen nem ismertem meg. – Hogy-hogy itt dolgozol?

-    Kell a pénz. – morfondírozott a fiú. – Ezt a helyet meg úgyis szeretem. – nézett körbe. – Na és van valakid? – tudtam, annyira éreztem.

-    Nem, már nincs. És neked? – tudom, hogy ezt nem kellett volna, de muszáj. Már csak udvariasságból is. Akkor is, ha tudom, hogy ezután mi következik.

-    Nincs. – vont vállat. – Azért jöttem ide és reménykedtem, hogy te is szingli vagy.

-    Mindjárt gondoltam. – motyogtam magamban. – Figyelj, bocs de… - sóhajtottam nagyot. – Van merszed bejönni? – mutattam a helyre, ami direkt az egy éjszakás kalandokra volt megcsinálva. A fiú bólintott. – Ó, tényleg változtál! – öleltem át, majd megböktem Sashat, akit időközben megtalált egy fiú. – Rögtön jövök. – oké, ez hülyén hangzott, de ugyan már, kitudja. A lány kacsintott egyet, majd a fiút hurcolta maga után. Lekanyarodtak a lépcsőn és el is tűntek. – Oké. – néztem le, majd beindultam a Helyre. – Gyere. – kerestem magunknak egy szimpatikus szobát, majd behurcoltam a fiút, és kulcsra zártam az ajtót.

-    Tessék, ezt magunknak hoztam. – húzott elő egy-egy felbontatlan üveges sört.

-    Nem szeretem a sört, de köszönöm! – vettem el tőle, és leraktam a földre. Ő gyors kinyitotta a sajátját, meghúzta, majd letette az asztalra. Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, a fiú pedig vágyakozó tekintettel közeledett felém. – Szóval már nem vagy kezdő ugye? – súgtam a fülébe, és levettem a pólóját. Ő gyengéden megharapta a számat, majd félve levetkőztetett. A farmeromnál tartott, mikor kopogtattak az ajtón. – Ezt lehet? – néztem a fiúra.

-    Ha valaki együttesen akarja.

-    Hát én nem. – pattantam ki az ágyból, és ajtót nyitottam. A srác, illetve srácok elég dögösek voltak.

-    Hármasban?

-    Négyen lennénk. – mutattam a hátam mögött léve srácra. Ugyan már, mit gondoltak, hogy én egymagamban ücsörgök és kényeztetem magam, vagy mi? Úristen.

-    Ő még gyerek.

-    Valahol el kell kezdenie.

-    Hát, nekem négyesben is megfelel. – nézett körbe a srác, majd intett a társának, és udvariasan beléptek a szobába.

-    Remélem, te durván szereted! – lökött a falnak az erősebbik.

-    Igazából… - vakartam le magamról. – A fiúval nem ilyen estét képzeltem el, szóval…

-    Most komolyan vele akarod tölteni az estét?

-    Igen! – nyitottam ajtót, és kitessékeltem a két jómadarat. – Úristen. Szóval, hol tartottunk? – huppantam le az ágyra, mire a fiú rögtön rám mászott. Éreztem, hogy szinte az egész teste remegett, pedig alig ért hozzám. Miután alám került, végigcsókoltam a nyakát, a mellkasát, de ismét elutasította, mikor a farmerjához értem. Türelmes voltam, nem akartam ismét megbántani.

-    Félek. – suttogta a fülembe, majd lemerészkedett a derekamhoz, kigombolta a farmerom, és remegő kézzel szorította a derekamat. Kisebb tétovázás után megcsókolta a farkam, majd szinte profi módon folytatta a dolgát. Hátradöntöttem a fejem és semmivel nem foglalkoztam, csak a rajtam fekvő és engem kielégítő fiúval. Eközben rájöttem, hogy csak ez kellett nekem. Amíg Adammel voltam elfoglalva és a válaszára vártam, szinte elfeledkeztem arról, mennyire vágyom valakire, akinek per pillanat csak egy éjszakára kellek. –Jól csinálom? – állt meg a fiú egy pillanatra.

-    Tökéletes! – simogattam meg a nyakát, ő pedig tétovázás nélkül folytatta. Úgy gondoltam, ha elélvezek, akkor semmit sem ér az egész, ezért felhúztam a fiút, magam alá fektettem és ismét csókokkal borítottam el a testét. Próbáltam elterelni a félelmét, ezért mikor csókolózni kezdtünk, óvatos mozdulatokkal gomboltam ki a farmerját, így csak akkor esett le neki a dolog, mikor már mindkettőnk ruhája a földön volt. – Húzd fel a lábaidat! Rajta, ne félj! – nem értettem a fiút, hiszen nekem azt mondta, már elvesztette a szüzességét. Volt egy olyan érzésem, hogy hazudott. – Oké, tudom, hogy még senkivel sem voltál. Óvatos leszek! – csókoltam meg ismét a fiút, aki engedelmesen felhúzta a lábait, így volt lehetőségem behatolni. Visszaemlékeztem az én első élményemre és próbáltam a fiúnak is hasonló hatást kelteni, mint amilyet anno Brian velem tett. Óvatos voltam, lassú, pontos. Folyamatosan a fiú arckifejezését figyeltem, így mindig tudtam, mikor jó, mikor rossz neki. Szerencsére a jó alkalomból többet kaptam, mint a rosszból, még így is észrevettem, hogy időnként akaratlanul ugyan, de fájdalmat okoztam neki. – Ezaz. – suttogtam, mikor láttam, hogy a fiú orgazmus közeli élményben van. Ekkor közelebb hajoltam hozzá, halvány csókot nyomtam a szájára, majd aprókat a nyakaira, így biztos voltam benne, hogy hamarosan elélvez.

-    Csináld. – suttogta alig hallhatóan, mire elmosolyodtam, de tudtam, hogy nem lehetek olyan vele, mint amilyen tudnék most lenni. Próbáltam kicsit erőteljesebb lenni, de láttam az arcán, hogy fáj neki, ezért abba is hagytam. Bár ennél nagyobb fájdalmat is okozni fognak még neki, nem én akarok lenni az első. A fiú egyre mélyebbeket lélegzett, egyre erősebben szorította a derekam, s úgy tűnt, mintha azt szeretné, hogy maradjak benne. – Hm. – rágta a száját. Egy utolsó csók, egy erőteljesebb lökés és a fiú rögtön elélvezett. Bár egy kicsit a megkönnyebbülést láttam az arcán, nyílván örült a dolognak azon kívül, hogy meglepődött. – Köszönöm. – csukta be a szemét, miközben a farkát simogatta.

-    Miért nem mondtad meg, hogy nem voltál még senkivel?

-    Komolyan voltam. – ült fel a srác. – Amikor találkoztunk. Azelőtt feküdtem le egy sráccal, de ő teljesen más volt, mint te.

-    Senki sem ugyanolyan. – fordultam felé. – Más durvábban csinálná. Nyilván én is, csak… tudtam, hogy kezdő vagy.

-    Eléggé.  – pironkodott a fiú.

-    Valahol el kell kezdeni. – mosolyogtam rá, s vigaszul átöleltem. Azt est többi részében külön váltak útjaink, hiszen vissza kellett mennie dolgozni. Kicsit örültem, de volt egy sejtésem, miszerint nem ez volt az utolsó találkozásom vele.

***

-    Ma este csupa jó pasikat fogok ki! – döntött a fiú a korlátnak, és gyengéden megharapta a számat.

-    Hányadik vagyok? – tértem ki előle.

-    Nem mindegy?

-    De… végülis. – gondoltam egyet, és ismét a jól ismert szobák felé vettem az irányt. Látszólag a fiú is ismert volt már ezen a téren, hiszen automatikusan nyitotta az ajtót, majd mikor becsukta azt, kulcsra zárta. Leszabta magáról a pólót, gyengéden átölelt hátulról, majd az ágyhoz vezetett és leültetett. Gombolni kezdtem a nadrágját, s már ekkor láttam, hogy igencsak kikívánkozik belőle a farka. Miután a kezembe vettem és egy ideig játszadoztam vele, felállított a fiú, megfordított, és minden tétovázás nélkül belém hatolt. Kezemmel az ágy karfáját szorítottam, testemet előredöntöttem, és ha épp nem a hideg rázott a fiú gyengéd érintéseitől, erősen koncentráltam a minél későbbi orgazmusra.

-    Legyünk kicsit romantikusak? – suttogta a fülembe, én pedig érthetetlenül néztem rá.

-    Felesleges. – lihegtem. A fiú egy ideig csókolgatta a fülemet, majd összeszorította a két kezem, és a szoba közepén álló rúdnak döntötte. Hosszasan csókolgatott, miközben a farkamat simogatta és már ekkor éreztem, hogy nem kell sok az orgazmushoz. – Ah. – nyeltem nagyot. A fiú nagyon értette a dolgát. Mindent tökéletesen csinált, szinte profi volt.

-    Ez az, élvezd csak. – fordított meg, majd letérdelt elém és szopni kezdett. Percek múlva éreztem azt a gyönyört, amit már annyira régen. A testem megborzongott. Éreztem, ahogy a fiúnak mosolyra húzódik a szája, majd végigsimogatott, megtörölte a száját, és velem egy szintbe emelkedett. Gyengéden megcsókolt. Sok emberrel csókolóztam már, és meg kellett állapítanom, hogy akármilyen jó az ágyban, csókolni nem tud. Sorra összeszedtem a ruháimat, majd az övéit is, hozzádobáltam viccesen, felöltöztem és leléptem. Óvatosan visszafordultam és megkönnyebbülésemre senkit sem láttam mögöttem.

-    Ezt elintéztem. – vontam vállat és kiléptem az épületből. Elővettem a telefonom, bepötyögtem Sasha számát és a fülemhez emeltem a telefont. Hosszas búgás után a lány beleszólt a telefonjába és elmagyarázta, hogy egy eszméletlen pasival fekszik éppen az ágyban. – Fekszetek, igen gondolom. – kuncogtam a telefonba, majd elköszöntem a lánytól, jó szórakozást kívántam neki, és hazaindultam. – Egész tűrhető volt. – mosolyogtam magamban, mikor haza értem. Beindultam a fürdőszobába, hogy fogat mossak, majd egyből az ágyba borultam.

***

-    Kész vagy? – nyitott be Lien a fürdőszobába.

-    Ezt nézd – húztam be magam mellé – micsoda karikásak a szemeim.

-    Berúgtál? – kuncogott a lány.

-    Nem. – gondolkodtam, és tényleg nem. Bár a fenekem egész nap fájt, ez hozzá járult a vad éjszakához. – Induljunk! Mindent eltettem… Azt hiszem! – sóhajtottam, majd az órára néztem, ami szerint ideje lenne kiindulnom a reptérre. Fogtunk egy taxit, majd mind beszálltunk, a sofőr pedig a kívánt helyre fuvarozott minket. – Köszönjünk! – adtam neki borravalót. Azt hiszem, a szilveszter éjszakáján is ő volt a sofőrünk, hiszen annyira vigyorgott. – Hát, ismét itt vagyok. Remélem a hazaút jobb lesz, mint egy éve. – fordultam a tinikhez.

-    Vigyázunk magunkra! – öleltek meg a lányok, Endy pedig kezet fogott velem.

-    Hát, akkor egy hét múlva találkozunk!

-    Jó pihenést! – köszönt el ismét Alexa.

-    Peti. – lökött meg Lien, miközben dadogva mondogatta a nevem. – Nézd, ki van ott. – ahogy hátrafordultam, Adamet láttam egy hatalmas bőrönddel a kezében. Szinte levegőt is elfelejtettem venni.

-    Hát, akkor egy hét múlva, lányok, Endy! – ölelte meg sorba mindhármukat, majd felém fordult, és két kezét bocsánatkérésképpen nyújtotta. Átöleltem, majd miután utoljára elköszöntem a testvéreimtől, Adammel ölelkezve indultam fel a repülőre.

25 rész - Remény

9

 

 

-   Szakítottam Adammel. – miután kitört a téli szünet, megkerestem Sasha barátnőmet, hogy találkozzunk, így kiönthettem valakinek a lelkemet, és reménykedtem, hogy ez kicsit megnyugtat majd.

-   Annyira tudtam, hogy valamit… - csattant fel a lány, mire próbáltam lenyugtatni.

-   Nem. Miattam szakítottunk… - nyeltem nagyot, és elég nehézkesen kezdtem bele a mondanivalómba. – Adam ex barátja az osztálytársam…

-   Megcsaltad? – nyílt nagyra a lány szeme, én pedig nyomban elszégyelltem magam.

-   Nem akartam, és annyira szégyellem magam. Nem csaltam meg, csak… csókolóztunk. Vagyis… nem vele csaltam meg. Hanem Briannel. Annyira utálom magam, mert vissza szeretném kapni Adamet. – a szemem könnybe lábadt, és visszaemlékeztem Adamre, mikor a suliban könyörögtem neki. – Sasha, én nem bírom ki nélküle. Nagyon hiányzik.

-   Miért csináltad?

-   Fogalmam sincs. – töröltem meg az arcom. – Tényleg… Fogalmam sincs, csak jött. De abban a pillanatban megbántam. Mindent megbántam abban a pillanatban, amivel Adamnek ártottam. – Sasha nagy szemekkel rám nézett, majd az égbe emelte fejét, és hatalmasat sóhajtott. – Sasha, nem úgy értettem.

-   Értem én, Peti. Persze… én is megbántam, és… tök szégyellem magam. Rólam tud Adam?

-   Nem. – ráztam meg a fejem. Jobban belegondolva, így már mindegy lenne, ha kiderülne, hogy annak idején csókolóztam Sashaval, de ahogy Adamet ismerem, a lányra biztos nem tudna haragudni. – Tudod… gondolkodtam rajta, hogy el kellene mennem hozzá… De félek, hogy talált magának valakit, és nem akar látni.

-   Hülye vagy, alig egy hete szakítottatok, szerinted lenne lelkiereje rögtön új pasi után keresni? – rázott meg Sasha. – Adam még mindig szeret. Hülyék vagytok, egyikőtök sem mer lépni.

-   Te nem láttad Adamet. – ahogy visszagondoltam rá, a hideg rázott ki. – Sasha nem merek. Félek… hátha talált valakit… és akkor mit csinálok? Vagy, ha elküld. Nem akarok balhét… csak…

-   Csak szeretnéd visszakapni. Egy próbát megér! – tárta ki kezeit a lány, mire szorosan megöleltem, és pár könnycsepp folyt le az arcomon.

***

Nagy levegő. Kifúj. Nagy levegő. Kifúj. A tenyerem izzadt, szédültem, a gyomrom görcsben állt. A tükörben lévő srác rég nem emlékeztetett rám. Az arca megviselt volt. Rossz volt ránézni, és fájdalommal töltött el, ha arra gondoltam, sosem fog az a mosoly visszaköszönni a tükörből, aki egykor mindenkit megnevettetett. Utoljára megmostam az arcom, kiléptem a fürdőszobából, és halk léptekkel kimentem a lakásból. Este volt. Késő este, mégis úgy éreztem, Adammel kapcsolatban semmi sincs későn. Végigsétáltam a sötét utcán, miközben bömbölt a fülemben a zene. Semmit sem hallottam, ez még több erőt adott, hogy mindent átszelve eljussak Adamhez. Ahogy a sötét utcán végigsétáltam, rájöttem, sosem jártam még erre az irányba. Adam mindig kocsival vitt hozzájuk, s azzal is hagytuk el a lakását, mindig lerövidítettük az utat, amiért utálja a hatalmas forgalmat. A kapcsolatunk elején elgondolkoztam, hogy el kellene jönnöm gyalog a lakásához, így bármikor eljutok hozzá a segítsége nélkül. Soha nem gondoltam volna, hogy így jutok majd el hozzá, és be kell vallanom, utálom az egészet. Egy ismeretlen utcába fordultam be, s amiért fekete volt minden, csak a nagy házakat láttam, így rögtön tudtam, beértem a kiszemelt utcába. Az utcai lámpának kapaszkodva megálltam, és tanakodni kezdtem, hogy visszaforduljak-e. Hirtelen egy szürkésfekete autó suhant el mellettem.

-   Úristen, itt mindenki dúsgazdag? – sétáltam el a hatalmas házak mellett, amelyek többségében beépített medence, 2-3 autó lefedve, és csodálatos kert helyezkedett el. – Úristen. – leheltem, ahogy Adam háza elé érkeztem. Az előszoba lámpája világított, de senkit nem láttam. A kutyája hátul szundikált, rezzenéstelenül végigaludta, ahogy kinyitom a kulcsra zárt ajtót, és halkan a lakás bejáratához sétáltam. De amint bekopogtattam, éktelen ugatásba kezdett. – Tsh! Szia, kutyus! – remegő kezemmel simogatni kezdtem, s mikor kellőképpen végigszagolgatott, felismert, és leült a lábamhoz. Ismét bekopogtam, mire ajtócsukódást hallottam, és Adamet láttam az ablakban.

-   Peti. – lepődött meg, majd megvakarta a fejét, és beterelt. – Gyere csak. – köszörülte meg a torkát, én pedig kezdtem megköszönni, mikor is beljebb menve Briannel találtam magam szembe. – Ez valami… összebeszéltetek? – ráncolta Adam a szemöldökét, mire teljesen elvörösödve pislogtam rá.

-   A sors. – vigyorgott Brian. – Mindenki azt akarja, hogy bocsáss meg neki. – Adam csendben kapargatta a körmét a radiátornál állva, Brian pedig nagyképűen pislogott rá. – Tudom, hogy szíved szerint megölnél. Csináld, de ígérd meg, hogy újra összejöttök. Egyáltalán szakítottatok?

-   De amúgy nem értem… az ex pasid, ráadásul megcsalt veled engem… és… és te még békíteni akarsz?

-   Peti nem tehet róla.

-   Már hogyne tehetne… -

-   Igen, tudom, hogy én tehetek róla. Nem is akarom ráfogni senkire, tisztában vagyok vele, mekkora hülye vagyok. De… bocsánatot kértem… és szégyellem. Tényleg.

-   És akkor minden rendben van? – nézett rám Adam, de semmit sem tudtam szólni. – Igen, persze, felejtsük el az egészet, és kész lesz. Neked lehet igen.

-   Nem, nekem sem. – a hangom megremegett, és ezt Adam is észrevette. Kifújta a levegőt, és intett, hogy üljek le. – Nézd, tényleg sajnálom. Nem tudom… nem tudom, hogy fejezzem ki. Tudom, nem kellett volna ezt csinálnom, és rettenetesen szégyellem magam, és egy utolsó seggfejnek érzem magam, és…

-   Be volt rúgva. – szólt közbe Brian.

-   Ez nem mentség.

-   Ne mond, hogy te még nem csináltál hasonló dolgot, ha részeg voltál. – nyúlt el Brian az asztalon.

-   Soha nem csaltam meg a barátom.

-   Akkor sem volt? – kacsintott Brian Adamre, mire a fiú szem forgatva felállt az asztaltól, sétált egy kört, majd kis idő múlva ismét leült.

-   Brian, te kit nem dugtál még meg? – csúszott ki a számon.

-   Hé, most arról beszéljünk, hogy ti ismét kibéküljetek! – terelte el a szót, mire Adam felnevetett, s mikor mindketten ránéztünk, komor arccal figyelte a civakodásunk. – Nagyon szívesen, Peti! – nyújtotta ki a nyelvét. – Nagyon szívesen!

-   Rosszabbak vagytok, mint házasok. – jegyezte meg Adam, mire Brian abbahagyta a piszkálódást.

-   Oké… én megyek. Ti meg beszéljetek! Beszéljétek meg, és legközelebb már együtt akarlak látni titeket! – azzal a fiú el is tűnt. Egy ideig csendben ültünk egymás mellett, majd Adam felállt, és a konyhába indult.

-   Nem akarsz levetkőzni? – mutatott a ruhámra, majd mikor levettem azt, üdítőt nyújtott a kezembe. – Ugye most nem csak itt fogunk ülni, és bűnbánóan nézünk ki a fejünkből?

-   Adam…

-   Tudod, hogy haragszom. – bólintottam. – De tudod… és Brian is tudja… és nem tudtam letagadni sem… hogy ugyanúgy szeretlek. – a szívem hatalmasat dobbant, de próbáltam nyugodt maradni. Hatalmas kő esett le a szívemről, de tudtam, ezzel nincs vége, s meglehet, hiába szeret, nem leszünk újra együtt. – Csak haragszom.

-   Adam… nézd, komolyan sajnálom, és gondolom, már rohadtul unod, de nem tudok mást mondani.

-   Drakenek ez volt a célja. Azért csinálta, hogy szakítsunk… mert készen állt arra, hogy legyőzze azt, ami, és együtt legyünk. – mormogott, nekem pedig leesett az állam. – Bár nem tudom… mit győzött le, de biztosan ügyes.

-   Nem mesélte? Elég… brutális a srác.

-   Azt észrevettem. – kuncogott. – Nem fájt?

-   Áh… azzal voltam elfoglalva, mit mondok majd neked.

-   Hm. – bólogatott, és párat kortyolt az üdítőbe. – Oké… hát… nem nagyon érdekel a srác…

-   Sajnálom. – sóhajtottam. – Annyira… furcsa volt, hogy sok mindent tudott rólad. De engem nem ismert. Nem tudom… talán kicsit örültem, hogy van még egy gyerek, aki ugyanolyan, mint én… és…

-   Szégyellted? – értetlenül néztem rá, hisz nem értettem, mire akar kilyukadni. – Szégyelled, hogy meleg vagy?

-   Nem, nem, dehogyis. – ráztam meg a fejem. Nem értettem, Adam miért hiszi ezt. – Nem szégyellem, de jól esik, ha van valaki, aki tudja, milyen cipőben járok. – a fiú mormogott egyet, de nem szólt. – És… igen, itt voltál, de… de te a barátom vagy, te… ez nem olyan, mint egy haver…

-   És… lefeküdtél volna vele?

-   Nem tudom, Adam. – hajtottam le a fejem. – Azt hiszem, nem. Igazából annyira mérges voltam rá, amiért… megharapott, vagy nem is tudom, mit csinált velem.

-   Látszik még? – húzta félre a pólómat óvatosan, és a mellkasomra nézett. – Ez… megmarad? Olyan, mintha megvertek volna, vagy nem is tudom… ez… ezt hogy harapta meg… vagy…

-   Nem tudom. – leheltem. Adam érintésétől a hideg rázott, amit ő is észrevett. Óvatosan végigsimította a mellkasomon az ujjait, közben az arcom fürkészte, és a reakcióm figyelte. Nagyot nyeltem, de nem szóltam. Lehunytam a szemem, közben a szívem dobogására figyeltem, ami ellazított. – Adam… - a fiú elhúzta a kezét, megvillogtatta csodás mosolyát, és belekortyolt az üdítőjébe.

-   Jó látni, hogy kiráz tőlem a hideg. – köszörülte meg a torkát.

-   Jó értelemben. – tettem hozzá, és elmosolyodtam. Óvatosan az órára pillantottam, és amint megláttam, milyen későre jár, egy hatalmas ásítás hagyta el a számat. Adam kikukkantott mellőlem, hogy megnézze az időt, majd halványan megsimította a hátam, és felállt. – Későre jár.

-   Hazavigyelek? – fordult meg Adam. A szeme világos volt, mosolyra húzódott a szája, s látszott rajta, hogy megenyhült. Talán már nem utál annyira, talán Brian meggyőzte, talán belátja, mennyire szégyellem magam, és kaphatok még egy esélyt. – Hideg van kint gondolom. Ráadásul közeleg a karácsony… nem kellene betegen töltened. – fintorgott a fiú, én pedig ámulva figyeltem a szavait, közben bólogattam, és indultam a kabátodért. – Apropó. – fordult felém hatalmas mosollyal az arcán. – Megbékéltél a kutyámmal?

-   Muszáj volt, hisz be akartam jutni a lakásodba… - vakartam a fejemet, és próbáltam elterelni a témát. – Megismert. Körbeszagolgatott, és leült mellém.

-   Szeret.

-   Hát… nem úgy tűnt az utolsó alkalommal. – fintorogtam. Valóban féltem a kutyától. De le kellett győznöm a félelmem ahhoz, hogy bejussak Adamhez. Kicsit büszke is voltam magamra, hisz hatalmas a kutyája, a hangja félelmetes, és az utóbbi találkozások után nem szívesen haverkodom össze a döggel.

-   Na, gyere! – nyújtotta ki a kezét, majd mikor közelebb mentem hozzá, megfogta a karomat, magához húzott, és átölelt. Annyira hiányzott az ölelése, hogy szinte beleremegett a testem, mikor átölelt. A szokásos parfüm illatát éreztem a nyakán, a haja kemény volt a sok hajlakktól, és szokásosan a derekamat szorította, épp úgy, mint mikor együtt voltunk. – Menjünk. – suttogta. Engedelmesen maga elé engedett, és egy ideig figyelte, ahogy leguggolok a kutyához, és félve simogatom a selymes szőrét. Kulcsra zárta az ajtót, majd távolról kinyitotta a kocsiajtót, elterelte a kutyát, és beszálltunk az autóba. Hideg volt. Kint is, és az autóban is. Adam láthatólag észrevette, hiszen amint beindította az autót, első dolga az volt, hogy bekapcsolja a fűtést. – Mindjárt meleg lesz.

-   Köszönöm. – húztam le a kabátom cipzárját, percek múlva pedig éreztem a rám szálló meleg levegőt. Észrevettem, hogy Adam kerülővel ment, de nem szóltam neki, sőt, kicsit jól esett, hiszen ez azt jelentette, hogy kezdett megbékélni. – Köszönöm, tényleg.

-   Mit is? – mosolygott rám.

-   Mindent. – nevettem. – Azt hittem, kibaszol otthonról… számítottam rá, ezért féltem is elmenni. De úgy gondoltam, ha meg sem próbálom, semmi értelme.

-   És… szerinted volt értelme? – nézett rám majd a kocsira, ismét rám, és ezt ismételgette, amíg nem válaszoltam.

-   Igen. Mert… nem utálsz. Legalábbis nem mutatod. Ennyi elég.

-   Nem utáltalak. – ráncolta a szemöldökét. – Mérges voltam rád. Illetve nem is rád… leginkább magamra, mert én tettem olyat, ami miatt tettél, amit tettél…

-   Nem, Adam. Ezt megbeszéltük. Nem a te hibád… magam sem tudom, miért csináltam, és már ezerszer elmondtam, hogy sajnálom, és szégyellem magam.

-   Nem tudlak elengedni.

-   Ennek örülök. – nyeltem egy hatalmasat, majd Adamre néztem, aki hatalmasat sóhajtott. – Tudom, te nem örülsz neki…

-   Nincs… nem akarlak elengedni, túlságosan szeretlek. – sóhajtott. – Hiányzol. Minden nap gondolok rád.

-   Adam, ha adsz még egy utolsó esélyt. Ígérem, hogy mindent megteszek, hogy bebizonyítsam, mennyire szeretlek. – a fiú nem nézett rám, csak a kormányt kapargatta, és csendben hallgatta, ahogy beszélek. – Egy utolsó esélyt, és ígérem, nem cseszem el. Ez… ez nem érhet így véget, Adam.

-   Peti. – a szemem könnybe lábadt, szívem szerint kiszálltam volna a kocsiból, hogy hazarohanjak. – Tudod… amiket Drake mondott. Annyira fájtak, ahogy szinte hencegett azzal, hogy átvertél, és… és hogy mikre készülsz. Elmondta, hogy mikor otthon voltam, lefeküdtél Briannel.

-   Én…én tényleg nem akartam, Adam. Annyira… nem voltál otthon, és hiányoztál…. És….

-   Ezzel akartad pótolni?

-   Nem! – csattantam fel, kezemet az ég felé emelve. – Nem… nem tudom. Egyedül voltam, és Brianbe botlottam, és a mai napig… a mai napig érzek valamit iránta az utálaton kívül… Nem tudom elmagyarázni, hogy mit… mégis ő volt az első szerelmem, bármennyire is tönkretett. De ha itt vagy, minden rendben van körülöttem, olyankor mindent elfelejtek, csak rád koncentrálok, és örülök, hogy van valaki, aki szeret.

-   Menned kellene. – hosszas csend után a szálloda felé nézett, majd visszafordult hozzám, és egy halvány puszit nyomott a homlokomra. – Jó éjszakát. Vigyázz magadra! – indította be a kocsit. Szó nélkül, szomorú tekintettel kinyitottam a kocsiajtót, és szinte minden reményem elszállt azzal kapcsolatban, hogy Adam megbocsájt. Kiszálltam a kocsiból, majd az égre nézve becsaptam a kocsiajtót, ami azonnal el is hajtott. Örültem, hogy találkoztam Adammel, és annak is örültem, hogy tudtam vele beszélni, anélkül, hogy kiabált volna, vagy bármi rosszat csinált volna. De egyáltalán nem éreztem jól magam, hiszen egyre nagyobb volt az esély arra, hogy Adam és én külön utakon folytatjuk.

24 rész - Lehull a lepel

7

 

Unottan huppantam le a kanapénkra, és a lehető legmenőbb újságokat túrtam, amiben megtalálhatom a lányok megfelelő ajándékát. Tipikusan csajoknak illő ajándékot szerettem volna választani, ezért vetettem velük egy csomó lányoknak szóló újságot, és azokat bújtam, amíg ők máshol töltötték idejüket.

- Még mindig azokat az unalmas újságokat nézed? - takarózott be Adam, és a kezembe nyomott egy pohárforró teát.

- Köszönöm, ez most jól esett! - kortyoltam az italba, ami tűzként égetett. - Nem tudok mit választani nekik - sóhajtottam. - annyi frankó cucc van, mindegyiket elfogadnák, és annyira nehéz.

- Miért nem veszel egy extra nagy sminkkészletet nekik? - mutatott az újság címlapjára, amin a modell egy hatalmas sminktáskával a kezében rohangál az utcán. - Biztos örülnének neki. Alexa különösen.

- Az biztos. Nem tudom, Adam! - csaptam össze az újságot, és leraktam az éjjeliszekrényemre. Fáradt voltam. A tudat, hogy nemsokára kitör a téli szünet, még jobban felkavart, és egyre inkább véget akartam vetni ennek a hétnek.

- Aludjunk?

- Ühüm. - bólintottam, és közel húzódtam hozzá, hogy apró csókokat nyomjak az ajkaira. Letévedtem a nyakához, ott megpihentem, majd beszippantottam frissen pamacsolt parfümét. Éreztem, ahogy sebesen ver a szíve. Több mint egy éve, hogy találkoztunk, de ha napokig nem látom, úgy készülődök a randinkra, mint egy tini lány, és úgy dobog a torkomban a szívem, hogy sem beszélni, sem nyelni nem tudok.

- Jó éjszakát! - kapcsolta le az éjjeliszekrényen lévő lámpát, mire az egész szoba sötétbe borult. Messziről Lien halk nevetését hallottam, majd egy nagy csattanást, amire ugyan megrezzentem, próbáltam nem tudomást venni róla. Adam lejjebb csúszott, így én is a mellkasára kerültem, s percek múlva már éreztem, hogy elgyengül mindenem, és lassan elalszom.

 

 

- Peti! - óvatos lökésekre lettem figyelmes, majd ahogy kinyitottam a szemem, világosságra lettem figyelmes. Ahogy Adam felé fordultam, megrémült arcával néztem szembe, majd éles, hangos veszekedést hallottam.  - Szerintem meg kellene nézned őket.

- Mi ez? - füleltem, hogy jobban halljak mindent.  Óvatosan, és nesztelenül felkeltem, kinyitottam a kulcsra zárt ajtót, és kiléptem. Hangos csattanás csapta meg a fülem, majd egymás után következtek a csattanások. - Lien. - leheltem halkan, és a lány ajtója elé mentem, hogy véget vessek a veszekedésnek. Nem kopogtam, kötelességemnek éreztem, hogy megvédjem a húgom. - Mit csináltok? - nyitottam be, mire mindketten üveges tekintettel néztek rám.

- Nincsen semmi. - ült le Gergő, látszólag idegesen, Lien pedig továbbra is az asztal mellett állt, remegő testtel és könnyes arccal.

- Jobb lesz, ha hazamész. - jelentettem ki, és tártam ki az ajtót, de ő nem mozdult. - Gergő, neked beszélek.

- Nem megyek haza.

- Mi az, hogy nem mész haza? Ez az én házam, és akkor tűnsz el innen, amikor én mondom! - léptem mellé, de ő még mindig az ágyon gubbasztott. Lien felszisszent, mire Gergő felkapta a fejét, és rám szegezte borzalmas tekintetét. - Gergő, menj haza! - szótagoltam.

- Amíg Lien nem mondja, nem mozdulok. - huncut mosoly jelent meg az arcán, majd Lienre kacsintott, aki szem forgatva kirohant a szobából, egyenesen Adam karjaiba.

- Azt mondtam, takarodj! - fogtam meg a fiú kezét, majd felrántottam, és az ajtó felé toltam. Lien Adam karjaiba fonódott, és remegő kézzel, könnyes szemmel figyelte, ahogy Gergő az idegeimen táncol. - Gergő, nem szólok még egyszer! - emeltem fel a hangom.

- Na, rendben, tűnj el innen! - kapta fel Adam az ágyról, majd a pólójánál fogva húzta a bejárati ajtóig. - Tünés! - lökte ki a fiút, aki immár menni is alig tudott. Miután a fiú eltűnt, Lien kicsit megnyugodva leült a kanapéra, és üres tekintettel bámult előre.

- Mi történt? - ültem le mellé a lábát simogatva, de ő nem felelt. Pár perc csend után felállt, megfogta a vállam, sóhajtott egyet, majd az ajtó felé indult.

- Kiszellőztetem a fejem! - bólintottam, és hagytam. Adam a konyhában forgott, majd egy tál sós finomságot nyomott az orrom alá. Elvettem belőle egy darabot, beleharaptam, a többi részét pedig Adam szájába adtam. Kajánul elvigyorodott, másodpercek múlva pedig ajkai már az ajkaimon szédölögtek.

- Menjünk be a szobába!  - húzódtam el mellőle, majd megfogtam a sóstálat, és beiszkoltam a szobába. A fiú kulcsra zárta az ajtót, nekem pedig esélyem sem volt menekülni. Szánalmas vigyor jelent meg arcomon, mire Adam összeborzolta a haját, és rohamosan közeledett felém. Szája ismét az enyémhez tapadt, miközben érzékien simogatta, s néha-néha megborzolta a hajam. Ahogy a derekamhoz ért, felcsúszott a keze a hasamhoz, s miközben szedte le a pólómat, halványan megharapta a számat. - Adam! - húzódtam el hirtelen, mire Adam félve nézte, ahogy ver a víz. - Elmegyek zuhanyozni. - vakartam meg a fejem, felkaptam a cuccosaim, és kiviharoztam a szobából.

Magamra zártam a fürdőajtót, és idegesen bámultam magamat a tükörben. Az arcom megizzadt, és keserves volt. Keserves volt, mint aki annyi évet megélt már. Tulajdonképpen mostanában sokszor éreztem így magam. Bűntudatom volt. Sajnáltam Adamet, és legszívesebben meghaltam volna azért, amit tettem vele. Már épp vetkőztem le, mikor hangos ajtócsapódásra lettem figyelmes. Megijedtem. Gyors kinyitottam a kulcsra zárt ajtót, de legnagyobb megkönnyebbülésemre csak Lien jött meg.

- Jól vagy? - a lány bólintott, s be is rohant a szobájába. - Időre van szüksége. - motyogtam, majd visszamentem a fürdőbe. Forró zuhanyt engedtem, s mikor kellőképpen felforrósodott a víz, alá léptem. Égetett, mart, de ez kellett. A víz felé hajtottam a fejem, így nem volt észrevehető, hogy potyognak a könnyeim. Percekig csak álltam a zuhany alatt, mikor elérkezettnek láttam az időt, hogy kiszálljak. - Atyaég! - ugrottam egy hatalmasat, mikor megláttam Adamet, amint mögöttem áll, anyaszült meztelenül - Adam, hogy kerültél ide? - dadogtam, s próbáltam eltakarni a mellkasom.

- Úgy csinálsz, mintha nem láttalak volna még meztelenül. - fintorgott, de én nem engedtem. Ugyanúgy ölbe tett kézzel álltam a zuhany alatt, ami kezdte erősen égetni a bőröm. Megfordultam, hogy langyosabbra zárjam a csapot, mikor éreztem Adam puha kezének érintését a derekamon. Végigcsókolta a nyakamat, közben éreztem, hogy a keze egyre feljebb, és feljebb csúszik, miközben gyengéden végigtapintotta a mellkasom.

- Adam, ne! - húzódtam el tőle, majd a mellkasomhoz kaptam, és kiszálltam a zuhanyzóból. Villámgyorsan megtörölköztem, és felvettem a pólóm.

- Add ide! - nyújtotta Adam a kezét felém. - Add ide a pólód. - megijedtem, az arca hirtelen komor lett, és semmi szeretet nem tükröződött róla.

- Mi, micsoda?

- Add ide a pólód! - közeledett, s egyre inkább felemelte a hangját. - Peti, könyörgöm.

- Adam, ne haragudj! - vettem le a pólóm, és a földre dobtam. Adam egy ideig kereste a hibát, majd mikor megpillantotta, kikerekedett a szeme, és rögtön a sebem felé nyúlt. - Adam, hagyjad.

- Bazdmeg! - a fiú kiszáguldozott a fürdőszobából, mire utána rohantam, de már a szálloda folyosójánál tartott. Utána futottam, nem hagyhattam annyiban. Ideges voltam, utáltam magamat.

- Adam, kérlek, várj! - nyúltam utána, de ahogy ellökte a kezét, sikerült pofon vágnia. Percekig csendben álltunk egymást nézve üveges, sötét tekintettel. Hallottam a szívem dobogását. Éreztem, hogy a megütött arcom vérvörös lett, és égett. - Sajnálom. - a hangom megremegett, és a fiú arcvonásai megrémítettek. - Adam, tényleg sajnálom. - ismételgettem, de ő nem szólt semmit. Pár percig figyeltem hideg tekintetét, majd hirtelen sarkon fordult, és elsietett. - Adam! - kiáltottam utána, de hiába. Neki már nyoma sem volt.

***

- Peti! - kopogott be Alexa a szobába. - Nem kelsz fel?

- Minek? - morogtam a takaróba. Minden illat Adam illata volt. A takarómon, a párnámon, a ruhámon tisztán éreztem Adam illatát. Pár könnycsepp lehullt az arcomról, de szerencsére ezt Alexa nem látta. - Mindjárt.

- Adam? - nézett körbe a szobába, csodálkozva.

- Nem tudom. - mormogtam. - Mindjárt megyek. - intettem a kezemmel, a lány pedig magamra hagyott. - A kurva életbe! - dobtam le a párnámat a földre. Ideges voltam, és féltem. Féltem, hogy elveszítem Adamet. Halványan élt még bennem a remény, hogy megbocsájt, és elmondhatom neki, hogy mi történt. Az éjszaka borzalmasan telt. Óránként felkeltem, Adamet keresve. A rémálmok sem kíméltek, amik mind Adamről, és anyuról szóltak. A bűntudat lassan felemészt, és megint kezdem úgy érezni, az életem semmirevaló. Adamet akartam magam mellett tudni, és a bátyámat. Rájuk lenne szükségem, velük lenne teljes az életem, és megrémített a gondolat, hogy már Adamet sem kapom soha többé vissza. Draket hibáztattam, de a szívem mélyén tudtam, én vagyok a bűnös. Alig vártam, hogy az iskolába érhessek, és gratuláljak Drakenek, amiért tönkre tette a kapcsolatom, de rájöttem, én is hibás vagyok, a magánélet pedig senkire sem tartozik, ezért úgy gondoltam, meghagyom magamnak a szenvedést. Szenvedtem, hiszen nem mondtam el Adamnek semmit, lebuktam előtte, Brianről pedig fogalma sincsen. Ahogy a poros utcán sétáltam, csupa lassú számok szóltak a telefonomban, amitől egyre rosszabb lett a kedvem.

 

- Jó reggelt! - köszöntek kórusban, ahogy beléptem az iskolába. Ijedt tekintettel néztem egyenként az emberekre, majd tudomást sem szerezve róluk, tovább sétáltam. Végigsétáltam a koszos folyosón, ahol mindenki jókedvű, és fáradt volt. Beléptem az osztályba, és az első ember, akit a szememmel kerestem, Drake volt. Őt ugyan nem láttam, a cuccai a padon hevertek, amitől még rosszabbul éreztem magam.

- Peti, gyere ki! - futott be lélekszakadva egy lány az osztályba. Meglepődve pilláztam a lányra, de látszólag sürgős dolog volt. - Peti, gyere már, kint van a pasid. - egy pillanatra mindketten elképedve néztük egymást ledermedve, majd intett a lány, én pedig villámgyorsan utána szaladtam. - Ott, ott, ott van. - remegett a lány hangja. Kifutottam, ahol először a nagy tömeget, majd a tömeg között Adam erős hangját hallottam meg. Átgázolva mindenkin, a tér közepére futottam, ahol Adam és Drake ijesztő arcát vettem észre.

- Adam! - leheltem, mire a fiú rám szegezte tekintetét, s mintha megenyhült volna. - Mit csinálsz? - suttogtam úgy, hogy senki se hallja, csakis Ő. - Kérlek, hagyjad. - a fiú ismét ideges lett, először hozzám közeledett, majd Drake felé vette az irányt, és behúzott neki egy hatalmasat. A tömeg ujjongni kezdett, pár srác röhögött csak. Drake a földre rogyott, de senki nem segített neki. - Adam, ne csináld! - kiabáltam rá, mire teljes csend lett az udvarban. Drakere pillantottam, aki látszólag rossz állapotban volt. Nem mertem segíteni neki, hisz Adamben kétségeket keltettem volna, de nagyon megijedtem, mikor megláttam, hogy vérzik Drake arca. - Hagyjad, kérlek! - a hangom elcsuklott.

- Remélem, örülsz. - köpte a szavakat Drakenek, majd kicsit megenyhült, hangosat sóhajtott, és hátat fordított. A tömeg kezdett feloszlani, én pedig mindent otthagyva Adam után futottam. Meg akartam érinteni. Szükségem volt rá, és ha kellett, térden állva könyörögtem volna neki, hogy bocsásson meg. - Menjél vissza az iskolába. - jelentette ki határozottan úgy, hogy vissza sem fordult. - Peti, menj vissza a suliba! - fordult meg, és az iskolámra mutatott.

- Nem! - leheltem, és éreztem, ahogy potyognak a könnyeim. - Adam, én nagyon sajnálom, én nem akartam, és annyira szégyellem magam. Kérlek Adam - meg akartam érinteni, de ő nem engedett. Az arcáról olvasni lehetett a szomorúságot. Borzasztó érzés volt. - Bocsáss meg. Én, én komolyan... Komolyan, nem akartam.

- Peti, menj vissza az iskolába.

- Nem! Addig nem megyek vissza, amíg nem bocsátasz meg. - emeltem fel a hangom, mire Adam szánalmasan felnevetett.

- Megbocsájtani? Amíg otthon voltam, megcsaltál az exeddel. Hazajöttem, és megcsalsz az én exemmel. Azt hiszem, ezen nincs mit megbocsájtani. - fordult meg, majd visszafordult hozzám, és közelebb lépett.  Az arca lágy volt. Arra számítottam, közelebb hajol, és így lesz szerencsém utoljára megcsókolni, megérinteni, vagy bármi mást, ami Adam. - Menj vissza az iskolába.

- Adam, könyörgöm.

- Peti!

- Adam, könyörgöm! - a hangom elcsuklott, és kitört belőlem a sírás. - Adam, rohadtul szégyellem magam, könyörgöm, ne csináld. Én.. Adam! - közeledtem hozzá, és meglepődtem, hogy nem hátrál meg. Csak állt ott egymagában, nézte az arcom. - Adam, annyira szeretlek. Elmondhatatlanul.

- Peti, légy szíves. - hunyta le a szemét, majd ahogy kinyitotta azt, megpillantottam egy könnycseppet az arcába. - Kérlek. - suttogta, majd megfordult, és a kapu felé vette az irányt. Percekig csak álltam, és hullattam a könnyeim. Leültem a hideg kőre, kezembe temettem az arcomat, és úgy zokogtam. Csendben, és keservesen, hogy senki se hallja. Meg akartam halni, úgy éreztem, az életemnek vége van, elveszítettem mindenkit, aki fontos volt nekem.

***

- Peti... - kopogtatta meg Alexa a vállam, látván, hogy órák óta ülök az asztalnál a hűtőt bámulva - mi baj van?

- Semmi, Alexa. - néztem fel rá, műmosolyt csalva az arcomra. - Semmi.

- De tudod, hogyha valamit el akarsz mondani...

- Persze, Alexa, köszönöm! - álltam fel, hogy megöleljem, és egy puszit nyomtam az arcára - Szeretlek! - töltöttem magamnak egy pohár jéghideg vizet, majd a szobámba vonulva a gyógyszeres dobozom felé vettem az irányt. Szükségem volt egy nyugtatóra, úgy éreztem, ha nem kapom meg, belehalok a fájdalomba. - Kurva életbe. - dobáltam ki az összes felesleges gyógyszert, mire találtam egy levél nyugtatót. - Istenem. - remegő kézzel kiszedtem egy pirulát, majd miután lenyeltem azt, egy újabbat vettem be. Kulcsra zártam az ajtómat, lefeküdtem az ágyamra, és órákig bámultam a plafont. Ugyan megnyugodtam, az agyam folyamatosan pörgött. Idegesített, mindent ki akartam zárni magam körül, el akartam felejteni minden rosszat, csak nézni akartam a fehér falat, miközben semmit sem érzek. Felálltam, majd ismét egy pirulához nyúltam, hogy aztán pár korty víz segítségével lehörpintsem. A telefonomért nyúltam, de a kezem megremegett, és éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom. Utolsó reményem az éjjeliszekrényem volt, amibe belekapaszkodtam, hogy aztán mély lélegzetet vegyek, és az ágyra dőljek. Bedugtam az ágyon levő fülhallgatót a fülembe, és elaludtam a dübörgő zenére.

Az éj borzalmas volt. Kibírhatatlan, és sötét. Minden percben őt kerestem. Ő volt az egyetlen, akire szükségem volt, s talán ezért nem kaphattam meg? A szemeim kipattantak, és a mellettem lévő üres helyre szegeződtek, ahol neki kellett volna lennie. De nem volt, ez megijesztett. Vissza akartam kapni, bármi áron. Szükségem volt rá, szükségem volt a pillantására, az érintésére, a gyengéd szavaira, hogy mellettem legyen, hogy megcsókoljon, az enyém legyen. Miután egy fontos ember eltávozik az életünkből, rájövünk, mennyire szerettük őt. Az embereknek olykor hamar el kell távozniuk, de mindig akad egy személy, aki belép az életünkbe, és csodássá teszi azt. Elfeledteti velünk a rosszat, s csak a jóra koncentrálunk. Ám sokszor egy apró hiba, és az ember újra a padlóra kerül, ahonnan nehéz a felállás. Az én esetemben talán még nehezebb volt, és ez bosszantott. Mindig is kitartottam az akaratom mellett, de most úgy éreztem, semmi sem húzhat fel a padlóról, csakis Ő. És ha Ő nem jön vissza, én sem maradok itt.

- Peti! - halk hangokat hallottam körülöttem. Émelyegtem, ezért nem nyitottam ki a szememet, csak biccentettem a fejemmel. - Peti! - szólt az újabb hang. Intettem a kezemmel, hogy mindenki hagyjon magamra, de a hang továbbra is szinte mellőlem hallatszott.

- Mit nem lehet érteni azon, hogy..? - nyitottam ki a szemem idegesen, mire meglepődve figyeltem, hogy egyedül vagyok a szobában. - Mi?

- Peti, kérlek, nyisd ki! - hallottam ismét a halk hangot. Megijedtem. Kihúztam a fülhallgatót a fülemből, mire a hang élesebb lett, ezáltal kitapintottam, hogy kintről jön. Percek kellettek, amíg magamhoz térek.

- Mi történt? - suttogtam, miközben a kint lévők hangosan kezdtek kopogni, szinte ütötték az ajtót. - Megyek már. - morogtam, és az éjjeliszekrényemre pillantottam. - Mik azok? - néztem a gyógyszereimre meglepődve. Az ajtóhoz sétáltam, majd elfordítottam a kulcsot, mire az ajtó kicsapódott.

- Peti! - ugrott Alexa az ölembe, csupa könnyes szemmel. - Bazdmeg, a szívbajt hoztad rám. - kiáltotta, miután véget vetett az örvendésnek. Mit sem törődve a lányokkal, az előttem álló fiúra koncentráltam. - Miért vesztetek össze Adammel? - súgta a lány halkan, de Adam valószínű meghallotta, mert felhorkant és sarkon fordult.

- Sziasztok! - intett, mire leszaggattam magamról a lányokat, és a nyomába eredtem. - Legközelebb ne hozd rájuk a szívbajt.

- Ne menj el.. Légy szíves. - nyeltem nagyot, és mélyen belenéztem gyönyörű szemeibe. - Kérlek.

- Már jobban vagy, nem? - vonta fel a szemöldökét. Bólintottam, mire öltözni kezdett, és az ajtó felé vette az irányt.

- Kérlek, maradj. A lányok úgyis mennek... Beszélni szeretnék veled. -  a hangom ismét megremegett, és a gyomrom is émelygett. Adam egy darabig nézte a lányokat, majd mikor hátukra dobták a táskájukat, levetkőzött. Nem akartam behívni a szobába, ezért leültem egy székre, és megvártam, míg mellém ül. Egyenes háttal, s kissé félve, de leült velem szembe, kezével pedig az asztalon körözött. - Adam.

- Peti, nem kell magyarázkodnod. - a mondatot szavanként, és nehezen ejtette, s közben egyszer sem nézett rám. - Tudom.. mi történt.

- Adam, nagyon sajnálom. Én.. én nem tudom, miért csináltam.

- Pedig kíváncsi lennék rá.. mit tettem? - nézett mélyen a szemembe, mintha sírni készülne. - Én komolyan azt hittem.. Hogy minden rendben van közöttünk.

- Minden rendben van. - érintettem meg a kézfejét, mire a kezemre szegezte hideg tekintetét. - Minden rendben van. - suttogtam. Ő elhúzta a kezét, beletúrt a hajába, és egy hatalmasat sóhajtott.

- Nem. - ismételgette. - Nem, nem nem. Semmi sincs rendben. - hirtelen felállt a székről, az asztalba kapaszkodott, és az ablak felé fordult. - Semmi sincs rendben. - hajtogatta csendben, szünet nélkül.

- De rendbe tehetjük. - válaszoltam. Robotszerűen visszafordult, hideg tekintetét rám szegezte, majd minden dühét elfojtva az asztalra csapott. - Adam, kérlek! - csattantam fel, és felé közelítettem, de ő nem engedett. Elment előlem, egyenesen a ruháiért. - Adam, ne menj el. Kérlek. - szótagoltam. - Kérlek, maradj. - a pulcsiját ugyan magán hagyta, leült a kanapé szélére, majd pár perc csend után beviharzott a szobába.

- Ezek mik? - kiáltott ki, mire berohantam, és megláttam, hogy a gyógyszereim mellett álldogál, és gondosan méregeti őket. - Peti, egyszer majdnem elvették tőled a gyerekeket. Ha ezt meglátják, esélyed sem lesz, hogy nálad maradjanak. - szedte össze a pirulákat, beledobta a dobozukba, és a szemetes felé emelte.

- Ne, kérlek! - csattantam fel. - Adam, muszáj.. muszáj volt megnyugodnom.

- Alexa sírva hívott fel, hogy bezárkóztál a szobába, és semmi életjelt nem adtál magadról. - emelte fel a hangját a fiú. Szégyelltem magam. A lányok miatt, Adam miatt. - Mire jó ez? Ha meg akarsz halni, nem csak egyet kell bevenned.

- Ja, bocs. - nevettem fel idegesen. - Add ide! - nyújtottam a kezem, mire idétlenül bámult rám. - Add ide azt a kurva dobozt! - üvöltöttem. Az arcom vörös lett az idegességtől, őrültek módjára kaptam ki a kezéből a pirulás dobozt, majd kiborítottam belőlük a pirulát, és a poharam felé vettem az irányt.

- Ezt akarod? - kapta el a kezem, mire mindent a földre ejtettem. - Csináld csak. Gondolj mindig magadra, az úgysem fontos, más mit akar, ugye? - mosolygott gonoszul. - Csináld.

- Takarodj innen! - lendítettem meg a kezem, majd meglöktem a fiút, aki a szekrényajtónak esett. - Takarodj innen! - ordítottam. Már csak a düh beszélt belőlem. Elvesztettem a fejem, nem voltam tisztában, kivel beszélek, csak az idegesség navigált. - Szeretlek, bazdmeg, hogy magyarázzam el neked? - csaptam be a szobaajtót, és végigterültem a kanapén. Utáltam magamat. El nem mondható utálatot éreztem saját magam iránt, és dühös voltam. Dühös voltam, amiért tönkretettem a saját életemet azzal, hogy nem becsültem meg azt, akit a legjobban szerettem. - Adam, kérlek, menj haza, nem akarom, hogy így láss. - mormogtam a párnába, mikor éreztem, hogy besüppedt mellettem a kanapé. A fiú sóhajtott egy hatalmasat, de nem mozdult. Szipogott párat, kezét pedig fejemre tette, és óvatosan simogatta.

- Kellenek azok a hülye pirulák? Azok nélkül is működik az életed nem? Ne tedd tönkre magad. - komor hangon beszélt. Mintha nem is nekem beszélt volna, csak megjegyzett pár szót.

- Veled teljes az életem. - mormogtam. Adam motyogott valamit, de nem értettem, majd felállt, másodpercek múlva pedig a pirulák zörgését, majd azok esését hallottam. Felriadtam a kanapéról, és Adamet láttam, amint a szemetes mellett áll, majd lecsukja azt. - Tudod, simán kivehetem, ha annyira kelleni fog.

- Nem lennél rá képes. - gúnyolódott. Igaza van, valóban nem lennék rá képes. Annyit nem ér meg egy gyógyszer, hogy a szemetesben kutassak. - Én kérem, hogy ne nyúlj gyógyszerekhez! - öltözködött a fiú, közben tengerkék szemeivel folyton bámult. Nem tudtam megszólalni, pedig követelni akartam, hogy maradjon velem. - Megígéred?

- Visszajössz? - a fiú nem felelt, csak öltözködött. - Szeretném. - suttogtam, és mellé sétáltam.

- Megígéred, hogy..

- Mindent megígérek, ha te megígéred, hogy visszajössz. - böktem a mellkasára, mire felmordult, és egy aprócska mosoly jelent meg az arcán.

- Ígérd meg. - fogta meg a kezemet, majd még abban a pillanatban elfordult, és az ajtó felé vette az irányt. - Vigyázz magadra! - suttogta, és kisétált. Semmit sem tehettem.

- Megígérem. - suttogtam a levegőbe, mint aki nem akarja, hogy bárki is meghallja a könyörgésem. Bíztam benne, hogyha ígéretet teszek neki, ő is betartja. Halványan élt bennem a remény, hogy visszajön, és elképzeltem, ahogy megcsókol, kezei a nyakamba fonódnak, és belebújhatok illatos hajába. De hiába álltam az ajtóban őt várva, talán órák is eltelhettek, senki sem kopogtatott az ajtón. - Megígérem.

23 rész - Édes fájdalom

9

 

 

- Kész vagy?

- Indulhatunk! - fordultam el a tükörtől, s hatalmas mosollyal az arcomon, kijöttem a fürdőszobából. - Hogy festek?

- Pompásan.

- Hajnaltájt jövök, jó éjt!  - kopogtam be a lányokhoz, majd indultunk is.

Az estét az osztálytársaimmal és a tanáraimmal töltöm, karácsonyi parti alkalmából. Eszem ágában nem volt elmenni a bulira, Adam és Drake viszont folyamatosan győzködött, hogy muszáj lesz. Adam persze nem tudott Drakkel való kapcsolatomról, - ami egyre szorosabb lett - ezért ő csak annyit szeretett volna, hogy jól érezzem magam.

- Kicsit pozitívabban, édes! - ölelt meg, ahogy kiléptünk a szállodából. A hideg szél megcsapta az arcom, és ahogy az ég felé néztem, apró esőcseppek potyogtak le. - Kikérsz magadnak egy koktélt, és már jobb is lesz a hangulatod.

- Ha te is ott lennél, biztos jobb lenne… - motyogtam halkan, közben pedig a biztonsági övvel szórakoztam. Pár erős húzás után kijött a helyéről, így kényelmesen elhelyezkedtem, s bebiztosítottam magam.

- Ez nem rólunk szól. Meg kell ismernetek egymást az osztálytársaiddal. Biztosan jó lesz! - simogatta meg a combom, majd beindította a kocsit, és elindultunk az étterem felé. Unott fejjel néztem előre, s figyeltem, ahogy az egész várost karácsonyi díszek borítják. Az utcán pár ember sétálgatott, az üzletek kitűntek csillivilli varázsaival a sötét utcában. - Megjöttünk. - mormogott Adam.

- Mi? Ja. - ráztam meg a fejem, majd oldalra néztem, hogy szemügyre vegyem az éttermet. Pár tanár és diák a kapu előtt dohányzott, páran velem egy időben érkeztek, a többiek pedig nyílván az étteremben melegedtek.

- Menjél, Peti! - bökött meg Adam, majd megölelt, és belecsókolt a hajamba. - Érezd jól magad, ha végeztél, pedig hívjál és jövök. - mosolygott. Először csak átöleltem, majd gondoltam egyet, s lévén, hogy mindenki tudta, meleg vagyok, megcsókoltam Adamet. - Szeretlek.

Újabb csók után kiszálltam az autóból, kezembe vettem az otthonról hozott bort, és mosolyogva a dohányzó csapathoz csapódtam.

- Kérsz egy cigit? - surrant mögém Drake, s nyújtotta a cigijét. Pár pillanatig néztem, majd elvettem, és egy öngyújtó kíséretében rágyújtottam. - Adam tud róla?

- Felhívjam? - vontam fel a szemöldököm, majd elnevettem magam.

Miután elszívtuk a cigit, elérkezettnek láttuk az időt, hogy bent melegedjünk tovább. Ahogy a kapun beléptünk, egy nyugodt, békés, kellemes hely tárult elénk. A falak rózsaszínben pompáztak, apró sárgás-fehéres virágokkal. A széken kellemes tapintású terítékek simultak, a felszolgálók pedig közvetlenek voltak.  A rendelt ételeket hamar kihozták, a társaság pedig jobb volt a kelleténél. Rengeteget nevettünk, s mindenkinek volt lehetősége beszámolni az előző osztályával csinált őrültségről.

***

- Bulizzatok, fiatalok! – intett a tanár, a diákok fele pedig a táncparkett felé vette az irányt. A lányok kivetkőztek magukból, s őrültek módjára ropták. A fiúk a lányok körül ékeskedtek, csak pár szerényebb osztálytársam ücsörgött az asztalnál. – Bulizzatok, fiúk! – lökte Draket a tanár a táncparkett felé, mire a fiú rám kacsintott. Megráztam a fejem, majd belekortyoltam a koktélomba.

- Táncolsz velem? – került mögém hirtelen az egyik lányosztálytársam, és a kezét nyújtotta. Bólintottam, majd levettem a pulcsim, felálltam, megfogtam a lány kezét, és a táncparkett felé irányítottam. A pörgős zene hirtelen romantikus, lány zenévé változott, s a legtöbb srác felkért egy-egy lányt a színpadra.

- Jól táncolsz! – suttogtam, majd elmosolyodtam, mire a lány elpirult, fejét pedig a vállamra hajtotta. A zene kellemes volt, a lány pedig gyönyörű – s nem mellesleg szerény -, így a táncot is élveztem. Egy óvatlan pillanatban Drake felé fordultam, aki épp csókra próbálta bírni az egyik diáklányt. Kikerekedett a szemem, s a velem táncoló lányt magam elé húztam, hogy ne lássam Draket. A lány értetlenül nézett rám, majd ismét elpirult. – Gyere, bemegyünk a tömegbe! – kacsintottam rá, majd a parkett belsejébe húztam. Ott ismét fejét a vállamra tette, s ahogy hozzám simult, éreztem vadul dübörgő szívét. Elmosolyodtam, majd behunytam a szemem, s mindent kizárva, a lányra és a táncra koncentráltam.

- Köszönöm! – hajolt felém, hogy puszit adjon. – Nagyon jól táncolsz! – pirult el, majd a pult felé indult, hogy italt kérjen magának. Visszabaktattam a helyemre, majd ismét Drake-re pillantottam. Ahogy rám nézett, elkaptam a fejem, ő pedig kaján mosollyal felém indult. Elfordultam, hogy kortyolgassak párat az üdítőmbe, mikor Drake lassan mögém lopódzott, kezét a vállamra tette, finoman megsimogatta, s leült a mellettem lévő székre.

- Milyen volt a tánc? – komor volt. Esetleg elutasította a csaj, vagy idegesítette, hogy nézem őt? Fél, hogy leleplezem, hogy meleg? Félénken néztem rá, de ő csak komoran figyelte az arcom, kezével pedig az asztal terítékével játszadozott.

- Jó. – fejtettem ki magam tömören, majd belekortyoltam az üdítőbe. – És a lány… jól csókol? – önelégült mosoly jelent meg az arcomon, mire a fiú elnevette magát.

- Lány módjára csókol.

- Egy lány is tud jól csókolni. – mosolyogtam.

- Tapasztalat? – hajolt közelebb, majd ismét nevetni kezdett. Bólintottam. – Hű. Biztosan nem őt csókoltad meg. – mutatott a kiszemelt lányra. Megráztam a fejem, és ismét kortyolgatni kezdtem az üdítőm. – Ez hányadik pohár? Voltál már WC-N?

- Miért csókoltad meg? – pillantottam a lányra.

- Féltékeny vagy? – kajánul elvigyorodott, mire nagyot nyeltem.

- És ha igen? – vágtam vissza, mire ismét felnevetett. Egyáltalán nem voltam féltékeny, egyszerűen zavar, hogy Drake meleg, mégis lányokkal flörtöl. Nem meri bevallani, hogy a fiúkat szereti, ezért minden lánnyal smárol, majd kibeszéli őket. Beszari. Igen, az. – És, miért pont őt csókoltad meg? Miért nem…

- Téged? – vonta fel a szemöldökét. Ismét nagyot nyeltem, szemem pedig Drake ajkaira tévedt. Tekintetem gyors elvettem az ajkairól, és próbáltam nem a szemébe nézni. Tengerkék szeme volt, pont, mint Adamnek. Kreol bőréhez passzolt, tipikus rosszfiús volt. Szürke pólója feszült rajta, karján pedig pár tetkó látszott, amit a póló csak félig takart el.

- Nem ezt akartam mondani. – fordultam el, majd eltoltam magamtól a koktélt. Azt hiszem, jobban teszem, ha többet nem iszok. Sőt… - Azt hiszem, ideje hazamennem.

- Miért?

- Mit csináljak? – néztem körül, s a kabátom húztam magamra – Nincs sok kedvem táncolni, otthon meg legalább ott van Adam. Amúgy sem volt sok kedvem eljönni. – összehúztam a kabátom, s már indulni készültem, mikor észrevettem, hogy Drake öltözködik, és a kocsi kulcsáért nyúl – Mit csinálsz?

- Esik az eső, hazaviszlek. – fogta meg a derekam észrevétlenül, majd a tanárhoz sétáltunk, hogy elköszönjünk tőle – További jó estét! – mosolygott Drake, és udvariasan maga elé engedett. Az ajtón kívül szakadt az eső, dörgött az ég, s néha villámlott is. Mikor kiléptünk, hatalmasat dörgött, mire összerezzentem, és felhúztam a csuklyámat. – Ilyen időben akartál hazamenni?

- Kértem volna segítséget. – mormogtam.

- Akkor hívd fel a pasidat. – lopakodott mögém, a fülembe suttogott, majd hangosan felnevetett – Vicceltem, pattanj be.

Drake kocsija kívül-belül egy álom volt. Vajszínű bőrülések, kellemes illat és zene, a kényelem pedig a tetőfokára hágott. A fiú bajlódott picit a kocsi elindításával, majd hátra nézett, s óvakodva kikocsikázott a parkolóból. A visszapillantó tükrön apró bábú lógott, amit ha megérintett az ember, kellemes illatot árasztott. Épp az autót vizsgálgattam, mikor Drake kuncogását hallottam.

- Neked nincs jogsid?

- Isten ments. – kerekedett el a szemem – így is túl kényelmes vagyok, elképzelni sem akarom, mi lenne, ha jogsim lenne.

- Szerintem jó dolog. Kikapcsol.

- Adam is ezt mondta. – néztem a srácra, mire vállat vonva mosolygott – Tudom, hogy olyasmit tudsz, amit én nem… és ez zavar. Ismered Adamet? – bólintott – és… mit tudsz róla? – fordultam felé, de ő csak bámulta az autókat, s mintha egyre jobban és jobban koncentrált volna az útra – Drake.

- Tudom, hogy a pasid.

- Bazdmeg. – kínomba nevetni kezdtem, s visszafordultam a helyemre. Idegesített, hogy Drake tud valamit Adamről, de nem hajlandó elmondani.

- Mit érdekel téged, honnan ismerem? – vonta fel a szemöldökét – Nem akarok rámászni, nyugi. Ő a tied, nem fogom elvenni tőled.

- Egyáltalán nem erre gondoltam.

- Akkor?

- Basszus, Drake. Folyton Adamről beszélsz… vagyis, mindig rá tereled a témát…

- Ez nem igaz.

- Oké, hagyjuk. Be sem fejezhetem a mondatom. – fújtam ki a levegőt. Drake hirtelen megállt, s leállította a motort. Körbenéztem, de fogalmam sem volt, hova lyukadtunk ki. – Innen gyalog tovább? – mosolyogtam.

- Adam Lambert, ugye? Ő a pasid? – bólintottam, a tenyerem pedig izzadni kezdett – Volt pár összeröffenésünk. – mosolygott.

- Jártatok?

- Az túlzás. Elszórakoztattuk egymást néha, de sosem jártunk. – a fiú mintha eltöprengett volna a múlton, majd felnevetett, és beindította a kocsit.

- Várj! – fogtam meg a kezét, ezzel megakadályozva, hogy elinduljunk – Miért nem jöttetek össze? Adam… ő egy nagyon romantikus srác… és mikor először találkoztunk, én azt hittem, csak egy éjszakát akar majd, aztán nem… szóval… miért nem jöttetek össze?

- Mindketten mást szerettünk… volna. – a fiú gondolkodott egy ideig a válasszal – Én… másként viszonyulok a dolgokhoz, mint te… ti… nekem nem az kell, mint nektek.

- Mi… miért? Mi kell neked? – kezdett megijeszteni. Mi ő, hogy mást szeret, mint mi? Fogalmam sem volt, ő pedig csak vigyorgott, amitől még idegesebb lettem. – Drake.

- Tényleg kíváncsi vagy rá? – nagyot nyeltem, mire felnevetett, majd kisebb tétovázás után bólogattam. – Rendben. – indította be az autót – Akkor elviszlek egy helyre, és megmutatom, nekem mi az életem. – Az autó felgyorsított, a szívem hevesen dobogott, Drake arcán kaján mosoly jelent meg, majd fél órán belül egy kínosan sötét helyre fuvarozott minket. – Készen állsz?

- Azt hiszem. – nyeltem nagyot, mire felnevetett – Abba hagynád ezt a folytonos nevetést? Itt összeszarom magam, te meg csak röhögsz. Kurva idegesítő.

- Félsz bemenni.

- Nem tudom, mire számítsak. Olyan rejtélyes vagy.

- Nyugi, téged nem bántalak! – emelte ki a ’ téged ’ szót – Visszaforduljunk?

- Hogy-hogy engem? – nyöszörögtem – Ő… ja, aha, oké… menjünk.

A hely iszonyat ijesztő volt. Egy hosszú folyosón vitt végig Drake, ahol a fal le volt jőve, koszos volt. A folyosókon volt pár ajtó - amit szerencsére kikerültünk – amik szintén mocskosak voltak, s be voltak repedezve, ami még hátborzongatóbbá tette a házat. Ahogy közeledtünk a folyosó végéhez, halk sírás hangját hallottam. Félve Drake-re néztem, aki komor arccal baktatott előre, közben pedig az ujjait tördelte. Én csak akkor csinálom, ha félek. Vajon ő is fél? Vajon fél attól, hogy milyen hatással lesz rám a látvány? Netán attól tart, hogy el fogom kerülni, amiért ő más, mint mi?

- Erre. – mormogott, majd megfogta a karom, s behúzott az egyik ajtón. A szívem olyan hevesen dübörgött, mintha azért tenné, hogy kijusson a helyéről. A tenyerem izzadni kezdett, a kezem pedig remegett, a halk sírás pedig egyre hangosabb lett.

- Ez… ez… mi, Drake? – dadogtam.

- Félsz? – nézett rám komor arccal, ami még jobban megijesztett. Megráztam a fejem, majd kifújtam a levegőt, s intettem, hogy menjünk tovább. A sírás egyre hangosabb lett, s mintha kisgyerek hangját hallottam volna. Elértünk egy ajtóhoz, ami tiszta volt, feketére festve, s pirossal valami ördögöt akart ábrázolni, talán. Ezt nem tudtam eldönteni, mert Drake kopogott egyet, s már be is nyitott, és berántott a sötét szobába. A sírás abbamaradt, csak egy halk férfi hangját hallottam. – Felkapcsolnátok a villanyt? – megijedtem Drake erős hangjától. Ahogy a villany felkapcsolódott, rendezőket, színészeket, gyerekeket pillantottam meg.

- Úristen. – suttogtam, s megdermedtem. A gyerekek kezébe mindenféle szexuális tárgyak voltak, a nők meztelenül, véresen térdeltek a férfiak előtt, akik szemrehányóan várták, hogy kielégítsék őket. Borzalmas volt. – Drake, ez… mi? Miért hoztál ide? – suttogtam.

- Ez vagyok én.

- Menjünk innen. – fordultam meg, de két biztonsági őrnek kinéző fazonnal találtam szembe magam, akik nem szerették volna, ha eltűnök onnan – Drake!

- Őt hagyjátok. – húzott maga mellé, majd visszafordult a színészek felé, a kamera pedig forgott. Elsötétült minden, majd egy széket világítottak meg. Nemsokára kettő nagydarab fazon húzott egy nőt, majd leültették a székre, s a biztonság kedvéért – hogy ne fusson el? ! – lebilincselték. A nő sírt, s tele volt sebbel, itt-ott még vérzett. Hangosan zokogni kezdett, s már kérdeztem volna Drake-től, hogy pontosan mi a baj forrása, mikor egy magas, szőkésbarna hajú, kidolgozott testű férfi jelent meg a nő előtt, majd ördögien elmosolyodott, megfogta a nő fejét, s lazán a farkára húzta. Megdermedtem ismét. Összeráncoltam a homlokom, s oldalra fordultam, de mindenhol csak a sötétséget láttam. – Baj van?

- Nem mehetnénk?

- Kísérjék ki. – intett.

- Nem, Drake! – emeltem fel a hangom, ami az első szónál ijesztően megremegett – Kérlek, gyere velem ki! – suttogtam.

- Mondtam, hogy nem lesz szép látvány. – mosolygott kajánul.

- Ezt egy szóval sem mondtad. – forgattam a szemeim, mire hangos csapást hallottam, s annál hangosabb sírást – Ez mi volt?

- Játszanak.

- Így? Drake, őszintén, ez… ez mi? Ez… te vagy, vagy ez mire jó?

- Ez csak az eleje, Peti. – fogta meg az arcom, majd olyannyira közel hajolt hozzám, hogy forró leheletét a számon éreztem – a végét még nem láttad.

- Akkor had lássam. – a hangom megremegett – Amúgy… ez miért a te életed?

- Meglátod. – mosolygott, s újra beléptünk az ajtón. Azt hiszem, a látvány, ami elém tárult, minden horrorfilmet felülmúl. A talaj, a szék, a nő, a férfi, minden vérben úszott. A nő szinte sikítozott, a gyerekek kiabáltak, a férfi pedig ahol tudta, ütötte a nőt. Borzalmas volt. Próbáltam halkan megfordulni, s nem figyelni az aktusra, de a nő sikítozása megborzongatott. Ahogy Drake-re néztem, önelégült mosolyt láttam az arcán, mintha élvezné a dolgot.

- Te… te is ugyanezt csinálod? – suttogtam. A fiú hirtelen mozdulattal kirántott a szobából, majd vadul suhant előre, húzva magával – Drake! Te… te is ugyanígy bánsz… a… azokkal, akikkel jársz? – semmi válasz – Drake, az isten szerelmére, válaszolj már, mi a fasznak hoztál ide.

- Ezért nem járok senkivel, világos? – robbant ki az ajtón, s becsapta azt, mire látványosan összerezzentem – Késztetést érzek, hogy megüssem azt, akivel szexelek. Igen, ez vagyok, bassza meg.

- Drake… ez… nem baj. – nyeltem nagyot. Nem a francokat nem, ezzel orvoshoz kell fordulni. – Te ilyen vagy… Más pedig…

- Ez az Peti, nem fogod el? Én vagyok csak ilyen. – ült le a járda szélére, hogy az eső pont rá essen, ezzel kis friss levegő érje a testét – Csak én.

- Miért nem mész vele orvoshoz?

- Mit tudna segíteni? – fordult felém félve – Ezen… ezen nincs mit segíteni.

- Dehogynem. Ez is egy betegség.

- Nem, ezt én választottam. – suttogta – Volt rá lehetőségem, hogy elengedem a fülem mellett, vagy kipróbálom. Én hülye, kellett a pénz, s bármit megcsinál az ember pénzért.

- Ugyanezt csináltad? – megborzongtam. Bólintott, majd az ég felé nézett, s rám. – Hogy… hogy bírtad ezt… meg… megcsinálni?

- Pénz, drágám, a pénz.

- És… mi köze van ehhez Adamnek? Ő nem… ilyen… ugye?

- Ilyen? – vigyorgott – Ilyen elmebeteg? Idióta? Pénzéhes? Szadista?

- Drake, fejezd be! – kiabáltam – Ha ennyire zavar, hogy beteg vagy, miért nem változtatsz rajta? – a fiú csak hallgatott, az ég felé emelte az arcát, amire az eső esett. Nem tudom, könnyeket hullajtott-e, de az arcáról lerótt a szomorúság.

- Nem, Adam nem ilyen. – mosolygott – Éppen ezért nem illettünk volna össze. – nem csodálom…

- Értem. – halk sóhaj hagyta el a számat – Sajnálom, én… én nem tudok mit mondani erre… az egészre…

- A véleményed. – mosolygott, majd felállt, s beterelt az autójába – Mond, hogy beteg vagyok, mondj bármit. Képes voltam neked megmutatni, hogy élem az életem, kíváncsi vagyok, te hogy vélekedsz rólam.

- Őszintén? – nyeltem nagyot, mire szem forgatva bólogatott – nos, nem értem, ti ezt hogy tudjátok élvezni. Mármint… a szex az élvezetről szól, ez pedig ellent mond az egésznek, szóval egyáltalán nem értem. Másrészt… ha valakit szeretsz… miért ütöd meg? Hisz szereted, nem szeretnél fájdalmat okozni neki, nem?

- Nekem ez fejezi ki a szeretetet. – megborzongtam – Igen, ijesztő.

- És a párod… ha van, nem tudom… szóval… ő hogy fogadta?

- Csak munkatársakkal állok össze. – nevetett fel – Mikor találkoztam Adammel… - a szívem hatalmasat dobbant. Atyaég, most komolyan elmeséli, hogy agyonverte a pasimat szex közben? Azt hiszem, el fogok ájulni. – Napokig csak beszélgettünk. Nem tudom, eszébe jutott-e, hogy szexeljünk, de csak beszélgettünk. Szerettem vele lenni. Aztán fokozatosan, mint minden ember, eljutottunk az ágyig. – mosolyt csalt az arcára. Ok, megnyugodtam, Adam őt is ágyba vitte – és boldog voltam, úgy éreztem, boldog lehetek vele. – hallgattam. Nem akartam félbeszakítani, vártam, hogy meséljen. Előtört belőle az érzékeny Drake, akit bár kevésbé ismerek még, jobban megkedveltem, mint az eredeti Drake-t. – De amint megláttam Adam félmeztelen testét, s hozzáértem, késztetést éreztem arra, hogy megüssem. – felszisszent – Annyira utáltam magam miatta, s nem is feküdtem le vele.

- Ezért nem jöttetek össze?

- Azért, mert nem feküdtem le vele? – nevetett fel.

- Szeret szexelni. Nem is kicsit… - el akartam terelni a szót, de nem sikerült, Drake pedig még jobban nevetett, de nem érdekelt, mert nem a szomorú, kétségbeesett arcát láttam, s ez jobban tetszett. – Folytasd.

- Azt hiszem, megszerettem Adamet, s könyörgése ellenére sem feküdtem le vele, mert tudtam, hogy bántani fogom. Így abbamaradt minden…

- Mondtam. – mosolyogtam, mire Drake ismét nevetni kezdett – Igen, tény és való, hogy Adam szeret szexelni.

- Mint minden normális ember. – kacsintott.

- De ennyire… - nevettem – Jó, szeretem benne. Ő ettől Adam.

- Illessz hozzá, te olyan kis szerény vagy, olyan… akit védeni kell, ő pedig az a fajta, aki ugrik, ha kell. Boldogok lesztek! – mélyen a szemembe nézett, amiben az örömöt, s egyszerre a keserűséget láttam. Halványan elmosolyodtam, majd lenéztem a rádióra, s próbáltam nem a fiú szemébe nézni. – Félsz rám nézni?

- Ha azt mondom, igen, mit csinálsz? – pillantottam rá.

- Hm. Miért? – kacsintott – Miért félsz?

- Nem félek! – néztem rá. Egek, micsoda szemek, bassza meg. – Szépek a szemeid. A színük. Meg ja… oké, Drake ne hozz zavarba kérlek. – nevettem el magam. Hangosan felnevetett, majd visszafordult az ülésbe, hogy beindítsa az autót.

- Haza viszlek! Későre jár. Adam biztos hiányol.

- Úgy tudja, hívom, ha jönnie kell.

- Csörögd meg, hogy hazavisznek. – mutatott a telefonomra, mire megráztam a fejem. És ugyan mit mondok neki? Bocs, de az exed az osztálytársam, elbeszélgettünk, s hazafuvaroz, szóval feküdj le szívem, aludj. Érdekes lenne…

- Úgyis meglátja majd. – vontam vállat. A forgalom éjszaka nyugisabb, ezért Drake végigszáguldott a városon, hogy hazafuvarozzon. – Amúgy tudod hol lakom?

- Adamnél? – lassított le.

- Nem. – nevettem fel – a város szállodájában.

- Csak nem örökös vagy? – kuncogott.

- Hah, bárcsak… na, jó, nem. – mormogtam – Ott béreltem ki házat… lakást…

- És most Adam ott van? – bólintottam – Várja, hogy hazaérj, aztán bumm bele. – nevetett fel, s nem bírtam ki én sem.

- Olyasmi. – mosolyogtam – Bár azt hiszem, fáradt leszek hozzá… Érdekesre sikeredett a nap.

- Bántad? – a kocsi megállt a szálloda előtt, Drake lefékezett, kicsatolta a biztonsági övet, s felém fordult. Arca piros lett, félénken pislogott rám. Megráztam a fejem, kezem pedig a combjára tettem. Meglepődött, s én is. – Késő van.

- Na, ja. Köszönöm, hogy elhoztál… na meg úgy összességében mindent.

- Én köszönöm. Hétfőn találkozunk.

- Persze. – mosolyogtam, s későn vettem észre, hogy folyamatosan közeledik hozzám, és választás elé állít, hogy megcsókolom, vagy elrohanok. – Drake. – nyöszörögtem, de nem bírtam neki ellenállni. Kajánul elvigyorodott, én viszont komolyan vettem a dolgot, s már éreztem, ahogy a nyakára fonódik két kezem, ajkaim pedig az övéit keresi. Ahogy megcsókolt, a csókjában a megkönnyebbülést, a szeretetet, az óvatosságot észleltem. Nem tudtam elképzelni, ahogy bántana engem. Majd lejjebb csúszott, széthúzta a pulcsim, és a két ülés között hátra döntött. Kezeim automatikusan az ülésre csapódtak, s azt szorítottam, mintha dugni készülnénk. Drake egyre lejjebb csúszott, majd a csók közben egy éles, fájdalmas harapásra lettem figyelmes. – Drake, basszus. – kiáltottam fel – Bakker.

- Peter, sajnálom! – habozott, s láttam rajta, amint elpirul. Nem tudtam igazán haragudni rá.

- Bakker, ha ezt Adam meglátja. – idegeskedtem – Azt hiszem… itt az ideje, hogy menjek. – öltözködtem – Hétfőn találkozunk… és köszönöm, hogy… hogy elmesélted! – A fiú lehunyta szemét, majd elmosolyodott, én pedig kiszálltam a kocsiból, hogy mihamarabb otthon legyek. Villámgyorsan felbaktattam a lépcsőn, s halkan benyitottam a sötét szobába. Csend volt, mindenki aludt már. Ledobtam a heverőre a táskám, majd beiszkoltam a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak. Ahogy levetkőztem, s a mellkasomhoz értem, égő fájást észleltem. A tükörhöz sétáltam, hogy megnézzem, mit csinált velem Drake. Egy szimpla harapásnyom látszódott a mellkasomon, körülötte pirosló foltok, s kicsit, mintha vérzett volna. – Basszus, Drake. – mormogtam, majd beálltam a zuhany alá, s forró vizet engedtem a testemre. Megborzongtam a csípésektől, az egész testem bizsergett. Cseppnyi tusfürdőt nyomtam a tenyeremre, majd elkentem a testemen, s ismét forró zuhanyt engedtem rá, hogy lemossam magamról. – Istenem! – sóhajtoztam, miközben az újdonsült sérülésemet tapogattam. Amint kiszálltam a zuhany alól, első dolgom a seb lekezelése volt, a második pedig egy póló keresése. – Adam, kérlek, aludj! – sóhajtottam, s kinyitottam a fürdőszobaajtót, hogy aludni induljak. Próbáltam a lehető leghalkabban sétálni, miközben a telefonommal világítottam, s reménykedtem, hogy senkit nem keltek fel a csörömpölésekkel. Halkan benyitottam a szobába, majd óvakodva az ágy felé pillantottam, ahol Adam édesdeden aludt, s hangosan szuszogott. – Szeretlek! – szinte hangtalanul mondtam, majd melléférkőztem, kezemmel-lábammal átöleltem, a mellkasához férkőztem, s percek múlva egymás karjaiban aludtunk.

22 rész - Évforduló

7

 

A hetek az iskolában rohamosan teltek, és az osztálytársaimmal is kezdtem megbékélni. Miután az osztály megtudta, hogy a fiúkat szeretem, a lányok könnyebben barátkoztak, és közeledtek. A fiúk egész normálisan kezelték a dolgot, bár én mindig tudtam, hogy jobban kijövök a lány osztálytársaimmal, mint a fiúkkal. Drake egyre csak közeledett, ami néha idegesített, néha viszont barátságosan aranyos volt. Felhagyott a flegma viselkedésével, ennek köszönhetően pedig megismertem egy vagány, férficsábász, vicces fiút.

***

- Szia, szépfiú! – Drake minden reggel így köszöntött. Kellemesebb napjaimban elintéztem egy hatalmas mosollyal, a rosszabb napokon viszont kevés kellett az ordításhoz.

- Szia. – vigyorogtam rá, majd ajtót nyitott, és beindultunk az iskolába. Ismét közelebb kerültem hozzá a kelleténél, ezért újra érezhettem csodás illatát, ami egy férfihez sem hasonlítható. Az arca picit borostás volt – ahogy mindig is – a szemében pedig a boldogságot láttam.

- Nézd! – egy levelet adott a kezembe, amely hivatalosan az iskolától jött, és benne állt az én nevem is, miszerint egy iskolába fogunk tanítani. A cím neve nagyon ismerős volt, de nem tudtam beazonosítani, ezért csak a lapot bökdöstem. – A barátod lakik arra. – mosolygott Drake, majd rám nézett, s kicsit mintha megijedt volna.

- Honnan tudod, merre lakik Adam? – a fiú nagyon titokzatos volt, de kiderült, rengeteget tud Adamről, és a kapcsolatunkról. Az iskoláról is sok dolgot mesélt, a családomat viszont nem ismerte – Mindegy. – dobtam le a táskámat, és kipakoltam a füzetemet. A füzetemen apró szívecskék álltak, mellette pedig a padtársaim neve. A fiú rámosolygott a lapra, megvonta a vállát, és visszaindult a padjához.

Az óra csendben, s nyugalomban telt, egészen addig, amíg a tanárnő be nem jelentette, hogy délután három órától este hat óráig mindenkinek edzésen kell lennie. Én nyugodtan ültem a széken, firkáltam a füzetemet, és azon agyaltam, Adammel ma megint nem tudok találkozni. Kezdtem kétségbe esni, hiszen csütörtöki napot írtunk, Adammel pedig nem találkoztunk a héten, telefonon is csak pár percet dumáltunk. Amióta elkezdődött a suli, délelőtt én vagyok foglalt, délután neki vannak próbái, ezért negyed óra telefonos beszélgetéssel be kell érnünk.

***

Hazaérve rögtön az ágyba zuhantam, és tanulni kezdtem. Átnéztem az összes könyvet, hiszen a tanár egy órán keresztül lesz velem, majd magamra maradok a sok tinivel. Kezembe vettem a legelső könyvet, majd lapozgatni kezdtem, megálltam egy aktuális oldalnál, és olvasni kezdtem a sorok közt.

- Ez nem is annyira nehéz. – miután átolvastam az oldalt, a fejemben kigondoltam, mit hogyan fogok csinálni, így máris könnyebbnek tűnt a feladat. – Azt hiszem ezzel megbírkózom. – önelégült mosoly jelent meg az arcomon, mikor kopogásra lettem figyelmes. – Nyitom. – kiabáltam ki, félrelöktem a könyveimet, és kiszáguldoztam a szobámból.

- Telefon luxus, édes? – nevetett Adam, én pedig szinte beleugrottam a nyakába – Gondoltam, még van időd, ezért benézek.

- Jól tetted. – mormogtam – Bíztatnod kell kicsit.

- Mi a baj?

- Hát… tanítani fogok, Adam. Szerinted? – a fiú ledobta a kocsi kulcsot az asztalra, pulcsira vetkőzött, majd otthonosan a hűtőhöz indult, hogy üdítőt töltsön magának.

- Nem ennek tanulsz? – ráncolta össze a homlokát, majd édesen elvigyorodott, magához ölelt, és megszorított – Nem értem, miért parázol ennyire. Jó vagy, ügyes, és okos. Minden rendben lesz.

- Tudom. – mormogtam a nyakába, és beszippantottam az illatát – Kivinnél a pályára?

***

Az idő fél háromra járt, ezért hosszas tanakodás után kiszálltam Adam öléből, és öltözködni kezdtem. Hosszas keresés után megtaláltam a tornacsukám, majd miután azt is eltettem a táskába, bekopogtam a lányokhoz, elköszöntem tőlük, és indultunk is. Az idő hideg volt, és csípős, ezért a kocsiig vacogva sétáltam. Adam a lehető legmelegebbre kapcsolta a fűtést, majd villámgyorsasággal a pályára fuvarozott. A tanárom és a legtöbb diák kint vacogott a pályán, ezért elérkezettnek láttam az időt, hogy csatlakozzam hozzájuk.

- Majd hívj, ha végeztetek.

- Rendben. Szeretlek! – mivel Adam kocsijára tökéletes volt a belátás, nem csókolhattam meg, ami miatt majd megszakadt a szívem, de be kellett lássam, nem tehetek meg mindent. Miután becsaptam a kocsi ajtaját, az autó sebesen elhúzott mellőlem, én pedig műmosollyal az arcomon a tanáromhoz léptem.

- Áh, biztosan maga… - a tanár nézegette a névsort, közben pedig rám, és a közeledő tinikre szegezte tekintetét. – Biztosan maga Konrad Peter. Az én tanítványom.

- Igen. – nevettem – Jó estét!

A tanár kedvesnek látszott, boldogan beszélgetett az összes diákkal, engem pedig nyugtatott, hogy minden rendben lesz. Elintéztem, hogy maradjon velem az edzés végéig, így abban maradtunk, hogy a pálya széléről fog figyelni. A tanulók egész normálisak voltak, pár lány volt, aki csípte a szememet. Mint később kiderült, Drake és én egy iskolában fogunk tanítani, szerencsére más-más osztályban, ezért nem lesz lehetőségünk együtt lógni. Nem tudom, ennek örüljek-e…

Mikor a csapat összegyűlt, a tanár egy gyors névsorolvasást tartott, majd átbaktattunk az öltözőbe, ahol mindent megmutatott. Amíg átöltöztem, elmagyarázta a szabályait, de megkért, mindent csináljak úgy, ahogy kedvem tartja.

- A gyerekeknek kemény tanár kell, ugyanakkor megértő is. Sok a balhé a lányok között, tudod, hogy megy ez. – folytatta – Ugyanakkor a fiúknál sem marad el a harc, mindenen képesek civakodni, ezért kell a fegyelmezés. Ugyan te még fiatal vagy, biztos vagyok benne, hogy szót értesz majd velük.

- Mennyi idősek?

- Tizennégytől tizennyolc évesek… Vannak jobbak, és rosszabbak. – kuncogott.

- Igazság szerint csak pár évvel vannak alattam.

- Ezért fognak megérteni. Szeretik a fiatal tanárokat, akikkel lehet szórakozni. Mi már vének vagyunk, sok mindent megéltünk, nem vesszük könnyen a poénokat. – miután elkészültünk, a tanár a kezembe adta a névsort, és a pálya felé indultunk. A lányok a korláton ültek, és hajukkal voltak elfoglalva, a fiúk pedig a focilabdával mesterkedtek. – Figyelem! – tapsolt a tanár, a gyerekek pedig katonasorban álltak előttünk – Mehet.

- Sziasztok! – mosolyogtam a gyerekekre, akik kórusban köszöntek vissza – a mai napon az edzőtök kap egy kis szabadságot, így én foglak titeket tanítani. Először egy névsort fogok olvasni, hogy nagyja tisztában legyek a nevekkel, szóval, aki hallja a nevét, álljon kijjebb. - remegő kézzel átlapoztam a füzetet, majd egyenként mindenkinek felolvastam a nevét, a tanulók pedig epekedve léptek elém. – Köszönöm. Akkor kezdjük a bemelegítést, három körfutással. – bólintottam, a gyerekek pedig a sípszó után futni kezdtek.

***

- Szóval a hétvégén szabad vagy. – bújtam Adam nyakába, miközben csokit majszoltunk – Ideje.

- Sajnálom. – sóhajtott – Melyik suliba raktak?

- Ahol laksz. Na, az az utca mögött.

- Hm. – mosolygott – Fel sem merem hozni a témát…

- Jól teszed. – mormogtam, majd elnevettem magam – Tudod, hogy szeretném. Aj, de elegem van néha mindenből… - fejem Adam mellkasára hajtottam, ujjaimmal pedig a hasán köröztem. Ő továbbra is majszolta a csokiját, majd egy nagy pukkanás ijesztett meg. Felnéztem, a fiú pedig pezsgőt öntött a poharamba. Nem tiltakoztam, és bár fáradt is voltam, úgy gondoltam, kicsit feldobja az estémet. – Egészségedre. – biccentettem a fejemmel, és belekortyoltam a pezsgőbe. Adam megvárta, míg iszom belőle, csak utána követett. – Szeretlek.

- Boldog első évfordulót! – suttogta a fülembe, és kajánul elmosolyodott. Basszameg! Totál kiment a fejemből. Egyszerre néztem hülyén, kétségbeesetten, és szégyenletesen Adamre.

- Adam. – nyöszörögtem

- Nem baj, édes. – csókolt meg.

- De, de, de. Baj. Hogy lehetek ennyire feledékeny? – fejem a két tenyerem közé hajtottam, miközben a fiú a hátamat simogatta. Ujjával államhoz ért, majd feltolta azt, mélyen a szemembe nézett, és minden eddiginél szenvedélyesebben csókolt meg. A pezsgő hamar elfogyott, amit kicsit bántam, de persze jól éreztem magam. Örültem, hogy Adam velem marad estére, és bár fáradt voltam, egész éjjel vele szerettem volna lenni. Bekapcsolt egy romantikus zenét, végigcsókolta a nyakam, s ahogy a mellkasom simogatta, a póló fokozatosan került le rólam. Hagytam, hogy irányítson, hisz abban úgyis mesteri. Halvány csókokat nyomott a nyakamra, miközben a nadrágom gombjával bajlódott. Sikeresen felé kerekedtem, majd az ágynak döntöttem.

- Ez olyan volt, mint Edward és Bella első csókja. – nevetett Adam a csókba.

- És te is megfutamodsz?

- Írjuk újra a történetet! – mosolyodott el, és magával rántott. Pillanatok alatt a földön hevertek a ruhái, majd ismét a nyakam körül ólálkodott. Beszippantottam édeskés parfümjét, majd alig érezhetően megharaptam a mellkasát. – Szeretlek. – alig hallhatóan a fülembe morgott, majd megemelte a derekam, és hasra fordított. Beletúrt a hajamba, majd mikor a nyakamhoz tévedt, hátradöntöttem a fejem, s egyszerre csókolt szájon, és hatolt belém.  Csendben, s kissé félénken felnyögtem, majd fokozatosan hangosabb lettem, ahogy Adamet egyre mélyebben éreztem magamban. Bal kezemmel a derekát szorítottam, jobb kezemet pedig az ágy támlájának döntöttem. Adam egyre ütemesebben mozgott bennem, s csak akkor lassított, mikor észlelte az orgazmusom jelét. Percekkel később kicsúszott belőlem, felállt az ágyról, és az íróasztalomhoz sétált. Remegő lábakkal felé indultam, majd szinte összerogytam, így egy szintben voltam a farkával. Nyelvemmel köröztem farka körül, majd mikor az kétszeresére duzzadt, elnyeltem. Mély sóhajai energiát adtak, hogy keményebben és szenvedélyesebben csináljam, s erős kezeivel egyre csak nyomta a fejem, s tépte a hajam, ami még jobban felizgatott.

- Peter! – nyögött a fiú, majd a karomnál fogva húzott fel a földről – Fordulj meg. – jelentette ki, s mire észbe kaptam, már az íróasztalom szélébe kapaszkodva fogtam vissza magam a hangos orgazmustól. Ahogy belém hatolt, finomabb és visszafogottabb volt, a vállamat csókokkal öntötte el, egyre hangosabb sóhajait pedig a fülem mellett hallottam.

- Keményebben! – nyögtem s jelentettem ki is egyben, Adam pedig nem sokat tétovázott. A fiú kezébe vette a farkam, s miközben hátulról bennem mozgott, a farkam verte hol gyorsabban, hol lassabban. Éreztem, hogy közeledem az orgazmushoz, ezért ismét magamhoz szorítottam, fejemet pedig hátradöntöttem, hogy megcsókoljam. Ekkor egy hatalmas lökés következtében eljutottam csúcsra, amit nem bírtam hang nélkül kifejezni. – Adam! – nyögtem egyre hangosabban, mire befogta a számat, kajánul elvigyorodott, majd az ujjaira került ondót a számhoz tette, s még egyet lökött rajtunk. Ahogy kicsusszantam belőle, láttam, még nem élvezett el, ezért miután lenyaltam az ujjait, az íróasztalomra tereltem, s ráfektettem. Végigcsókoltam a mellkasát, és minden egyes nyögés után ártatlanul pislantottam rá. Keze egyre lejjebb csusszant, egészen a farkáig, majd önszántából kezdte verni. A nyakán az erek kiduzzadtak, hatalmas levegőket vett, miközben egyenes háttal, csukott szemmel készült fel az orgazmusra. Hagytam, had csinálja, s mikor az orgazmus határán volt, elvettem a kezét, hogy a számba vegyem a farkát. Abban a pillanatban egy hangos nyögés következtében elélvezett, fejemet pedig tövig nyomta a farkára.

- Peter! – kiáltott a fiú, majd elengedte a fejem, és ernyedten borult vissza az íróasztalra – Gyere ide. – kérlelte a levegővételek közt, amit másodpercenként sóhajtással vett – hehe. – nevetett, mikor meglátta az arcom, ahova került a belőle kilövellő ondó. Letörölte, majd lenyalta az ujjait, és beletúrt a hajába, ami vizes volt az izzadságtól. Felmásztam az íróasztalra, fejem a mellkasára döntöttem, kezemmel átöleltem a derekát, s csak mosolyogtam.

Másnap reggel kínzó fejfájással, és fenékfájással keltem. Adam mellettem még édesdeden aludt, keze a hasánál, másik keze pedig alattam. Óvatosan kimásztam az ágyból, majd ablakot nyitottam, hogy kicsit szellőzzön a szoba. Szekrényembe kutattam új cuccokért, mikor halk nyikorgást hallottam a szoba sarkából. Visszafordultam, s Adamet vettem észre forgolódni, s párszor fel-felpillantani, kezével pedig engem keresett. Álmosan dőlt vissza az ágyba, látszólag nem volt magánál, ezért nem zavarva kisétáltam a ruháimmal a szobából, beiszkoltam a fürdőszobába, s egy alapos zuhanyzás után felöltöztem.

- Jó reggelt! – Alexa szemét dörzsölve nyitotta ki a hűtő ajtót, majd tejet vett ki, s kakaó után kutatott – Basszus. – morgott, majd visszatette az egészet a hűtőbe, s becsapta azt.

- Nincsen kakaó?

- Nincs hát. – mormogott.

- Igyál kávét. – a lány kikerekedett szemmel nézett rám, mire öntöttem neki is, és magamnak is kávét – Jó reggelt.

- Adam?

- Alszik.

- Kifáradt? – mosolygott el a lány huncutul, én pedig biztos voltam benne, hogy elpirultam – áhá. Nem olyan hangszigetelt az a szoba. – nevetett, s éreztem, hogy cukkolni akar – Jól van, aranyosak voltatok ám.

- Alexa hagyd abba. – szóltam rá nevetve, arcomat pedig takartam, hogy ne lássa, mennyire vörös – Ezért utálom ezt a lakást.

- Endy szobájából nem lehetne hallani.

- Persze, majd Endyhez megyek, ha Adammel… vagyok. – nyeltem nagyot, mire Alexa hangosan felnevetett – Többet ilyen úgysem lesz…

- Milyen ilyen?

- Szerinted? – dörzsöltem a homlokom – Tegnap voltunk egy évesek.

- Aszta… gyorsan telik az idő. Hát, jól megünnepeltétek. – kuncogott a lány folyamatosan – Ne értsd félre, nem hallgatóztam, azt mindenhogy lehetett hallani. Ágyat kellene cserélni. – nevetett egy hatalmasat.

- A poén az, hogy… áh, ja, kéne. – nevettem el magam én is, majd kisvártatva bementem a szobába. Adam még mindig aludt. Az óra féltízet mutatott, ezért elérkezettnek láttam, hogy felkeltsem az én fekete hercegem. Levettem a pólóm, és óvatosan a fiúhoz simultam, közben érzéki csókokat nyomtam a nyakára. Párszor felmorgott, majd megfordult, átkarolta a nyakam, magához rántott, s nevetve megcsókolt.

- Jó reggelt! – suttogtam a fülébe.

- Jobb nem is lehetne. – a szeme még mindig csukva volt, a szája viszont mosolyra állt, majd később elnevette magát – Helyesbítek. A tegnap esténél nem lehetett volna jobb. – csókolt meg ismét.

- Most lenyugodtál egy időre? – pislogtam rá ártatlanul.

- Kizárt. Még inkább akarom. – bújt hozzám, megpuszilta a nyakam, kezével pedig átölelte a derekam – Nagyon fontos felkelnem?

- Pihenj csak. – csókoltam meg a nyakát, s kicsit lejjebb csúsztam, de még így is Adam feküdt a mellkasomon, lábával pedig az enyém kulcsolta át.

A hétvégét csak Adammel töltöttem, ki sem mozdulva a lakásból, s szinte bezárkózva a szobába. Alexa és Lien megértették, Endy pedig nem jött haza, ezért lelkiismeret-furdalás nélkül lehettem vele minden percben. A szex elmaradt a hétvégén, amit nem is bántam, hisz kicsit fájt a fenekem, s mintha az izomláz sem került volna el, szerencsére Adamnek sem jutott eszébe. Illetve, biztos sokszor járt az eszébe, csak talán olyannyira kifáradt ő is, hogy egésznap az ágyat nyomta, filmet nézve, chipset majszolva, s persze szerény társaságommal.

21 rész - Iskolapadban

7

- Édes, kelned kell! – miután kinyitottam a szemem, álmosan a telefonomra néztem, ami szerint reggel fél hétre járt az idő. – Ébresztő! – Adam halvány puszikat nyomott a nyakamra, így megakadályozva azt, hogy visszaaludjak.

- Adam, félek! – fordultam a fiú felé kétségbeesett arccal, s nagy levegőt fújtam ki az orromon keresztül. – Ugye eljössz velem?

- Én miért kellek oda?

- Adam, első nap, jó hogy jönnöd kell. Mit kezdek magammal egyedül?

- Amit mindenki! – mosolygott, és egy csókot nyomott a homlokomra – Keljünk! A lányoknak is szólni kell.

Vajon a lányok is ennyire félnek az új iskolától? Ahogy kikeltem az ágyból, s öltözni kezdtem, a kezem vadul remegett, s kicsit hányingerem is támadt. A konyhában kávé helyett ásványvizet ittam, ez kicsit megnyugtatott, és a rosszullét is elmúlt.

- Minden rendben lesz! - csókolt meg Adam, mielőtt az iskolába indultam volna. - Elviszlek! A lányokat is.

- Nem kell, Adam!

- A legelső napon, kérlek! – nézett rám boci szemekkel – Különben sincs fényes idő. – nézett ki az ablakon, ahol látszólag az eső már szinte leesett, de úgy látszott, vár még egy kicsit, hogy majd délelőtt és délután eleressze a várost.

- Én nem ellenkezek. – ült le Alexa, s még egyszer végignézte a táskáját. – Nálam minden megvan. Indulhatunk?

- Gyere, induljunk! – fogta meg Adam a kezemet, s úgy húzott fel.

Az idő tényleg nem kedvezett, ezért miután kiléptünk a szállodából, visszafutottam egy vékonyabb kabátomért. Lehet a félelem miatt, de lehet szimplán a rossz idő miatt volt, viszont én még Adam kocsijában is fáztam. Hiába tekertem fel a fűtést a lehető legkellemesebb fokozatra, nem éreztem a bőrömön, hogy melegebb lenne. Az út közben folyton csak ittam, és ittam, a szám rettentően ki volt száradva, a kezem ismét remegni kezdett, és a gyomrom is fájt.

- Nyugodj meg! – simogatta Adam a lábamat, ami szintén remegni kezdett – Miért félsz ennyire?

- Nem tudom. – szorongattam az üveget – Ez már beteges mi?

- Nem, nem az. De nem értem, miért félsz. - mormogott.

- Bekísértek? – hajolt előre Alexa, mire Adam felnevetett, majd ajtót nyitott.  A lányok illedelmesen kiszálltak, majd ránk mosolyogtak, szemükkel pedig jelezték, hogy kísérjük be őket. A suli előtt tolongtak a tizenévesek. Volt, aki a párjával az iskolának dőlve csókolózott, voltak, akik az osztálytársakkal hülyéskedtek, s a legkisebbek pedig egyedül, vagy szülőkkel álltak, s vártak a becsengetésre – Mennyien vannak. – ámult el Alexa, majd lassan beindult az iskolába – Gyertek!

- El fogok késni! – néztem az órára, ami háromnegyed nyolcat mutatott. Alexa és Lien visszafordultak, lenyomtak 1-1 puszit, majd beindultak az iskolába.

- Induljunk, édes! – érintette meg Adam a kezem úgy, hogy azt senki ne vegye észre. Gyorsabb tempóban elsétáltunk az autóhoz, majd még gyorsabban elindultunk az iskolához.

- 5 perc, Peti. – nézett az autó órájára Adam. Megfogta a kezem, majd szenvedélyesen megcsókolt – Ügyes legyél!

- Szoríts! – bújtam a vállába, majd egy nagy sóhaj után kinyitottam a kocsiajtót, és egy utolsó puszi után kiszálltam.

Ahogy beindultam az iskolába, minden olyan más volt. Minden annyira megváltozott. Furcsa volt visszamenni oda, ahonnan jöttem, úgy, hogy szinte semmi sem a régi. A tanulók megbámultak, én pedig félénken mosolyogtam rájuk.

- Peter! – érintette meg a vállam az egyik tanár – Már vártalak! Gyere, megmutatom melyik lesz a ti termetek!

- Köszönöm! – mormogtam remegő hangon.

A mi termünk a kémia terem volt, ami óriási, szellőzött, barátságos, és kizárólag három személyes padok vannak. Ahogy beértünk az osztályba, az első dolgom a tanulók végigmérése volt. Sok fiú volt, még több lány. A legtöbben nevetgéltek, majd mikor beléptem, hosszasan megbámultak, és sugdolózni kezdtek.

- Örülök, hogy visszajöttél! – súgta a tanár a fülembe a mondatot, viszont én mit sem figyelve üres padot kerestem, ahova leülhetek. Végül egy utolsó előtti padot találtam, ahol kettő lány ült, bájos tekintettel, szexi, kivágott ruhában. Vigyorogva figyelték, ahogy lassan közeledek hozzájuk, s mielőtt megkérdeztem volna őket, ledobták a táskájukat a földre, s beleegyeztek, hogy leülhetek. – Jó reggelt nebulók!

A tanulók kórusban köszöntek vissza, én pedig még mindig őket bámultam. Egy ismerős alakot sem láttam, ami rettentően zavart, hisz nem tudtam, mit kezdek majd magammal a szünetekben. A tanár elmondta a szokásos tennivalókat, majd belekezdett a tanév ecsetelésébe.

- Peter Konrad! – a tanár harmadszorra emelte ki a nevemet, amikor felfogtam, hogy engem hív – Peter!

- Igen? – kérdeztem remegő hangon, majd megköszörültem a torkom.

- Mivel te már korábban is ebben az iskolában tanultál, megmutathatod a többieknek, mi merre van. Rendben? – az összes tanuló rám szegezte tekintetét, én pedig csak mosolyogtam, és bólogattam. A sok ember között megpillantottam egy nálam valószínűleg idősebb alakot. Picit borostás volt az arca, gyönyörű kék szemei, izmos karja, s tetovált teste. Ahogy a szemébe néztem, elmosolyodott, majd visszafordult, és a tanárra szegezte a tekintetét.

Az óra beszélgetéssel telt el, mindenki nagyja bemutatkozott, s elmondta, miért akar tornatanár lenni. Sok ember volt, akin látszott, hogy nem volt más választása, vagy épp ez volt legjobb, de a legtöbben észrevehető volt, hogy akarja a munkát. Az óra végére kiderült, hogy 1 hónap múlva melléktanárként részt veszünk iskolákban, majd átvesszük, így fokozatosan tanár lehet belőlünk. – Oké, gyerekek! Névsorban mindenki jöjjön be az irodába, s kiosztjuk mindenkinek a helyet, ahol tanítani fog.

- Remek. – mormogtam. Legalább van időm kimenni, és megmosni kicsit az arcom.

- Én ki után jövök? – hallottam pár lánytól, akiknek fogalmuk sem volt, mikor kell bemenniük az irodába.

- Kérdezzük meg a fiút… - súgta az egyik lány, én viszont meghallottam, s tudtam, nekem szól. Óvatosan visszafordultam, majd illedelmesen megkérdeztem a nevüket. – Jessica James.

- Akkor még van időd! – mosolyodtam el, és a mosdó felé indultam.

Ahogy a folyosó felé vettem az irányt, mindent alaposan végignéztem. A falakon a festék kissé le volt kopva, és pár lábnyom ékeskedett az alsó részeken. A gyerekek fel-le futkostak a lépcsőkön, a tini lányok többsége pedig az ablaknál állva pletykálták ki a pasikat. Gyors léptekben közeledtem a mosdó felé, s már nyitottam volna az ajtót, mikor valaki megkopogtatta a vállam.

- Szia, Peter! – a lány egy évvel volt alattam, s mikor felkerültek hozzánk, elég jó barátságokat kötöttünk. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, így a barátságunk is kissé elavult, ennek ellenére ő az egyik legtermészetesebb lány, akit valaha megismertem – Nem gondoltam volna, hogy pont az iskolában futunk majd össze.

- Látod. – mosolyogtam, majd arrébb léptem, és a lányt a mosdóhoz közeli padra irányítottam – hogy vagy?

- Én jól – mosolygott – Letelik az utolsó évem, és búcsút mondok a városnak és az országnak egyaránt.

- Hova mész?

- Tudod, mikor tizenegyedik osztályba léptem, találkoztam Jessel.

- Még mindig együtt vagytok? – mosolyogtam rá, hiszen emlékszem, mennyire szerették egymást, pedig elég sokszor akarták szétszedni őket. Jess nagyon elegáns fiú, ezért az összes lány hajtott rá, nem zavarva őket, hogy boldog párkapcsolatban él. – Ez nagyszerű! Régen láttam, mi van vele?

- Ó, nagyon jól van. Az egyetemen tanul, és ő is most végez. Szóval ketten nekivágunk a nagyvilágnak. Peti, annyira izgatott vagyok! – a lány vad tapsikolásba kezdett, közben pedig egyfolytában mosolygott. Nem, ő nem őrült, szimplán öröm neki az élet minden egyes pillanata.

Épp készültem a mosdóba indulni, de ahogy felálltam a padról, csengőszót hallottam. Megfogtam a fejem, majd megvártam, míg a lány elkészülődik, és együtt indultunk a termekbe. A tanár már bent fogadott, és az összes diák kikerekedett szemmel nézett rám. Rápillantottam az órára, s örömmel vettem észre, hogy semmit sem késtem. Leültem a helyemre, és vártam, hogy a tanár belekezdjen az órájába.

- Nos, kérem, tegye fel a kezét az, aki nem volt bent az irodámba, így nem tudta meg, hol és kivel lesz gyakorló munkán. – a szemem kikerekedett, hiszen teljesen kiment a fejemből, hogy az igazgatóiba is be kell ugrani. Szerencsémre nem én voltam az egyetlen, aki nem jelent meg a tanárnál, szóval kicsit megnyugodtam. – Rendben, akkor felsorolom a névsort, és elmondom még egyszer, hogy mindenki megjegyezze. - Sorra mondta a neveket, én pedig árgus tekintettel néztem őt, s azt figyeltem, kit hova soroltak be. – Peter Konrad és Drake Labry. – ahogy kimondta a nevemet a másik fiú nevével, hatalmasat dobbant a szívem. A tanulók felváltva nézték a fiút, és engem, aki félvállról vett mosollyal elintézte a dolgot. – Titeket ide szerettünk volna helyezni, viszont a Tanúr Úr nem engedélyezte. – ekkor pár papírt összeszedett, majd intézkedett kicsit, s újra megszólalt. – Valamelyikkőtök kénytelen lesz itt maradni.

- Én nem. – jelentettem ki magabiztosan, ekkor az osztály ismét rám szegezte a tekintetét. – Amióta kiléptem a focicsapatból, amúgy sem ápolok jó kapcsolatot a Tanár Úrral, szóval én szeretnék innen elmenni. – igazából, ha arról lenne szó, hogy a tornatanárommal töltsem az órát, megfontolnám, hogy a sulit is abbahagyom.

- Ez nem érv, Peter. Ilyen nincs, hogy nem vagytok jóban. Ez munka, nem játék.

- Akkor kérdezze meg a Tanár Urat. Ő sem szeretné. – mosolyodtam el.

- Rendben, Drake, Peter óra után az irodámba jöttök mindketten, és megbeszéljük a dolgokat. – A fiú most is csak mosolygott, én viszont kezdtem ideges lenni. És mi van, hogyha engem választ a tanár?

Az óra viszonylag hamar eltelt, én pedig remegő gyomorral indultam be az igazgatóiba. Drake folyton mosolygott, ami még inkább idegesített, ezért próbáltam elvetni a rá szőtt pillantásaimat. Egy kényelmes kanapéra ültünk, amíg nem jöttek a tanárok, én pedig rögtön a telefonomért nyúltam, hogy Adamnek sms-t írjak.

- Ő a barátod? – mosolygott Drake, és a telefonom képernyőjére nézett.

- Igen… - dadogtam szinte, s elkönyveltem, hogy holnapra az egész osztály tudni fogja, hogy meleg vagyok. – Ismered a tornatanárt?

- Ja. – mosolygott – Rád hajtott?

- Honnan tudod? – úgy gondoltam, felesleges titkolóznom, Drake pedig úgy beszélt, mintha mindezt látta volna.

- Nyílván ezért nem akar téged tanítani.

- És téged miért nem?

- Direkt csinálod? Hahó, ő meleg, te is az vagy, és nem akar tanítani. Szerinted engem miért nem akar? – ráncolta a szemöldökét a fiú. Gyors pillantást vetettem rá, majd gondolkodni kezdtem. Persze nem a kérdésén, mert egyből leesett, hogy meleg. Vajon vele is kikezdett a tanár? Vele is azt csinálhatta, mint velem? A telefonomra néztem, majd megvontam a vállam, és az sms-t kezdtem pötyögni. Éreztem Drake tekintetét rajtam, ami rettentően idegesített, és a melegséget is éreztem, ami elárasztotta az arcomat.

- Veled is kikezdett?

- Volt pár jó pillanatom vele… - nézegette az igazgató berendezéseit. – Na, jó, nekem jó volt, hogy neki is az volt-e, azt már nem tudom. – nevetett – és a barátod tudja?

- Mit?

- Hogy rád hajtott.

- Felesleges tudnia. – vontam fel a szemöldököm, mire ismét elfordult. – Nem csinált semmit.

- Akkor meg?

- Nem elég az, hogy rám hajtott? Jaj, hagyjuk. – ráncoltam össze a homlokom, majd elfordultam, és erősen koncentráltam a sms-re. A fiú felállt a kanapéról, és végignézte az iroda összes zugát. A képektől egészen az iratokig, mindent átkutatott, amikor lépések hangjait hallottam – Szerintem megjöttek. – A fiú felkapta a fejét, és villámgyorsan a kanapéhoz jött, ott pedig megállt.

 

A két tanár komor arccal sétált be az irodába, mi pedig kórusban köszöntünk neki. A tornatanár ránk sem nézett, csak leült a székébe és a papírokat nézte.

 

- Kérem, valamelyik gyereknek itt kell maradnia.

- Van még pár gyerek az osztályban, akik átvehetik a helyüket. – a tanár látszólag ki akart bújni az igazi érv alól, de jó ötletnek látszott – Petit ismerem. Tudom, hogy makacs, önfejű, és bármit mondok neki, nem fogja követni. Persze, ez nagyon jó – pillantott rám párszor – de attól tartok, túlságosan is ismerem ahhoz, hogy tanárt csináljak belőle.

- És Drake?

- Draket is volt szerencsém megismerni. Nem, és nem. Nem vállalom el őket. Most mehetnek, a viszont látásra!

- Viszlát! – válaszoltuk kórusban, és villámgyorsan kiszáguldoztunk az irodából – Ezt elintéztük.

- Hurrá. – válaszoltam kedvetlenül, és az osztályba vettem az irányt. Mivel az órák még tartottak, gondoltam, számunkra vége a tanításnak, hiszen egy tanuló sem volt az osztályban. Összeszedtem a cuccaim, és kiindultam az iskolából.

Úgy gondoltam, bár az idő hideg, hazasétálok, és kicsit kiszellőztetem a fejemet. Nem szimpatikus ez a Drake gyerek. Annyira … felvágós, vagy nagyképű. Nem is tudom, a lényeg, hogy nem szimpatikus. Útközben bedugtam a fülhallgatót, és átváltottam egy lassú, dallamos, nyugtató számra. Erősen koncentráltam a dalszövegére, ami az életről szólt, ami hol jó, hol borzalmas, de az élet ajándék, ezért meg kell becsülni, és minden percét kihasználni. A szám majd 10 perces, ezért mire vége lett, már a szálloda parkjában jártam. Gyors léptekkel betrappoltam a szállodába, besuhantam a liftbe, s 5 perc múlva már a lakásomban voltam.

- Jaj, istenem! – motyogtam magamban, és ledobtam a táskám a kanapéra.

Megcsörgettem Adamet, amíg pedig nem hívott, ebédeltem. Pont a következő falatot tetem be a számba, mikor megszólalt a telefonom.

- Szia. – nyeltem nagyot, és pár percre rá beleszóltam a telefonba – Nincs kedved átjönni, vagy valami?

Adam egy egész regényt mesélt el a telefonba, aminek annyi volt a lényege, hogy sokáig kimarad, ezért a mai találka elmarad. Szomorúan köszöntem el tőle, és úgy döntöttem lefekszem aludni. El akartam feledni ezt a napot, a tanárt és Draket is egyaránt.

***

- Szia! – kiabáltak a lányok a nappaliban. Már majdnem sikeresen elaludtam, de ekkor kipattantak a szemeim, úgyhogy fogtam magam, és kisétáltam hozzájuk – szia.

- Sziasztok! Milyen volt az első nap? – a lányok egyfolytában vigyorogtak, töltöttek egy kis üdítőt, majd leültünk az asztalhoz.

- Harmincan vagyunk egy osztályba. Kicsit kevesebb a lány, mint a fiú, de azért vagyunk elegen. Van egy eszméletlen srác, és azta. – vigyorgott Alexa, Lien pedig a szemeit forgatta.

- És neked hogy telt? – fordultam az idősebbikhez.

- Nekem már most elegem van a fiúkból. – nevetett fel – Mindenki körülöttünk járkál, összesugdolóznak, meg minden hülyeség.

- Itt is azt csinálták. Majd hozzászoknak, megkülönböztetnek, aztán minden rendben lesz! – mosolyogtam, majd felálltam, hogy a hűtő felé vegyem az irányt – Nem csináltam semmi vacsorát… Nem vagytok éhesek?

- Á, nem! – legyintett Alexa – Holnap már tanulunk, és jövő héten már felelünk. – püfögött.

- Én meg rohadt fáradt vagyok. Messze van a suli…

- Ja. – motyogtam. A suli Adam utcájától kb. 5 perc… - Én is megyek. Lezuhanyozom és fekszem aludni. Az első és a legrosszabb nap is egybe. A tanárom a régi suliba akart rakni, mint gyakornok. Az edzőm mellé.

- Az komoly. És?

- Azt mondta az edző, nem tanít, mert ismer. Úgy látszik, be is vették. Hál Istennek! – fogtam a fejem, majd a fürdő felé indultam – Holnap keltelek titeket. Jó éjt!

- A fürdőbe alszol? – kuncogott Alexa, én viszont elintéztem egy szemforgatással. – Jó éjt bátyó.

Nehezen, de bevonultam a fürdőbe, ahol gyors forró zuhanyt vettem, majd egy körülöttem végigcsavart törölközővel beindultam a szobába. A lányok már a saját szobájukban vihorásztak, a nappaliban pedig koromsötétség volt. Párszor belerúgtam egy-egy tárgyba, ezért káromkodtam párat, majd becsaptam a szobaajtóm, és kulcsra zártam. Bekapcsoltam a tv-t, végigkattogtam a csatornákon, ahol semmi értelmes műsor nem volt.

10 óra van, és sehol semmi? Pornócsatornák még nincsenek, a többi pedig szart sem ér. Este, mikor egyedül vagy otthon, unatkozol, és nem tudsz egy értelmes filmet nézni, mert mindenhol nyálas szappanoperák, vagy valóság show-k mennek. Undorító.

Megcsináltam az ágyamat, kikapcsoltam a tv-t és a mellettem lévő kis lámpát, majd behunytam a szemem, és próbáltam elfeledni az egész napot.

20 rész - Újra itthon!

6

 

Ezt a helyet besoroltam a legrosszabb emlékeim közé. Sok rossz dolog történt már velem, de azt hiszem ennél szörnyűbb és tragikusabb eset csak a bátyám halála volt. A lépcsőn felfelé menet rám törtek a emlékek, s kis híján sírva fakadtam. A hideg kirázott, s úgy éreztem mindenki engem néz, és emlékszik arra a sugárzó napra, mikor rendőrök vártak a reptéren. Próbáltam a lehető leggyorsabban végigsuhanni a várótermen, hogy végre a kívánt célhoz érjek. Ahogy a táblára néztem, vigyorogva figyeltem, hogy a San Fransiscó-i repülő kevesebb, mint 10 perc múlva földet ér. A kezem izzadt, annyira erősen szorítottam a telefonom, s minden zaj hallatára a reptérre szegeztem a tekintetem.

- 5 perc. - motyogtam, felálltam, felöltöztem, és kiindultam. 5 perc múlva már Adamet szoríthatom, s az ő száját csókolhatom, és ismét az enyém lehet. A tegnapi és a mai napon csak Adamre tudtam gondolni, így kicsit sikerült elfojtanom a bűntudatom. El kellene mondanom neki?! A szívem csak ezt súgta, de túlságosan is féltem, hogy ez miatt elveszítem. Ha őt nem is, a bizalmát biztosan, s nekem épp elég lenne ahhoz, hogy depresszióba essek, s minden egyes nap azon járjon az eszem, mennyire haragudhat rám.

Gondolkodásomból a duruzsoló tömeg zökkentett ki, s akkor vettem észre, hogy a repülő megérkezett, az utasok pedig egyesével szállnak le. Kisiettem a repülő elé, s minden pillanatban őt kerestem. Talán a utolsó előtti lehetett, aki leszállt, abban a pillanatban viszont nem érdekelt, csak a karjába akartam lenni. Meglepő gyorsasággal száguldottam felé, s molyosogva figyeltem, majd szinte a nyakába ugrottam, mikor észrevett, és felnevetett. Mivel nem szerettem volna botrányt kelteni, csak szorosan öleltem, és beszippantottam frissen pamacsolt parfümjét.

- Hiányoztál! - nevetett bele a hajamba, majd elengedett, és felvette a pulcsiját. - Kipihentnek tűnsz.

- Ja. - mormogtam, majd elvettem a hátitáskáját, s feldobtam a hátamra. - Majd most kezdem el bújni a könyveket, de csak átolvasom a szükséges tudnivalókat.

- Ajaj. Hány hét?

- 2. - sóhajtottam. Sokat gondolkoztam, hogy talán egy évig élvezni kellene a semmittevést, s csak utána belekezdeni az iskolába, de addig biztosan keresnék magamnak valami ócska melót, a családot meg a folytonos nyavalygásaimmal terhelném, úgyhogy inkább maradtam az iskolánál. 2 hetem volt az iskola elkezdéséig, és jóformán még az osztálytársaimat sem ismerem.

- Nem tudom elhinni, hogy tanár leszel. - kuncogott Adam. Válaszul felhorkantam, mire a fiú grimaszolt párat, majd beletúrt a zsebébe, hogy elővegye a kocsi kulcsát. - Csüccs be, én bedobom gyors a cuccokat. - Az út csendben telt el, Adam szitkozódását sem hallgattam a nagy forgalom miatt, s pillanatok alatt elértünk a házához. Ott a könyörgése ellenére segítettem neki be, majd kipakolni a cuccokat. - És, hogy telt a heted?!

- Unalmasan. - mormogtam, majd elnevettem magam. - Na jó nem. Felhívtam egy régi barátnőm, és találkoztunk, aztán este elmentünk bulizni vele, és a lányokkal. Meg elkezdtük vásárolni a tancuccokat az ikereknek. Atya ég, mi nem kell nekik. - forgattam a szemeim, majd belekortyoltam Adam üdítőjébe.

- Tinik. - forgatta a szemeit. - És te vásároltál magadnak valamit sulira?

- Még nem.. - tördeltem az ujjaim, mire Adam felhorkant. - Még van egy hetem. Meg kb kell 5 toll, meg füzet. Ennyi.

- A te sulidban lesz? - bólintottam. - Akkor esélytelen, hogy ide költözz. - sóhajtott. A mondatot próbáltam nem meghallani, de persze Adam nem hagyta annyiban. Míg forgolódtam a széken, ő mögém került, pár erotikus csókot nyomott a nyakamra, majd felpattant az asztalra, és megcsókolt. - Komolyan szeretném.

- Én is. - hajtottam le a fejem, majd tördelni kezdtem az ujjam.

- Hagyd abba. - tette kezét a kezemre. Igen, mondták már, hogy idegesítő, én is utálom, de akárhányszor valami kínos témáról beszélek, mindig az ujjaim tördelem.

- De az ikrek még kicsik, nem hagyhatom őket ott. Főleg a múltkori eset után..

- Ez a ház elég nagy öt embernek, nem?! - tárta szét a kezeit, s végignézett a lakáson. - Van jó pár szoba. Egyszerűen csak át kell rendezni őket.

- Adam. - nyöszörögtem.

- Peti, csak mond, ha nem szeretnéd, s nem nyaggatlak többet!

- Nem az, hogy nem szeretném. Lien? Meg .. - Adam sóhajtása szakította félbe a mondatot, s ekkor jöttem rá, hogy igenis rosszul esik neki, hogy Lien nem tudja elfogadni őt. És nem érti meg, - persze, hisz én sem érteném meg - hogy a lánynak semmi baja vele, egyszerűen az álláspontot nem tudja elfogadni, hogy 2 férfi szeretheti egymást. - Adam. Ne baszd el a napot, rendben?! Olyan jól indult, annyira vártalak, nem akarok egyből veszekedni. - a fiú sóhajtott egy halkat, majd óvatosan leszállt az asztalról, higy elpakolja az ott maradt ételt. Kezeimmel a hajamba túrtam, s egy óriásit sóhajtottam. Most mondja meg valaki, mit tegyek!

- Nem haragszom! - suttogta a fiú a fülembe. - Csak szeretném, ha végre együtt lennénk.

***

Utolsó napok voltak a suli kezdésig, ezért lázásan olvastam a könyveket, hogyan lehetne belőlem a legjobb tornatanár.

A szobában ültem Adam ölében, s úgy próbáltam koncentrálni a kezemben lévő könyvre. Néha felkacagtam egy-egy mondaton, de be kellett lássam, hogy ezeket be kell magolni, s előbb-utóbb alkalmaznom is kell.

- Párszor bemutathatod az akrobatika mutatványaidat majd nekem is. - kuncogott Adam, miközben halvány csókokat nyomott a nyakamra. Folyamatosan a nyakam csókolgatta, párszor pedig kuncogni hallottam, amint kiveszi a könyvet a kezemből, hogy elolvassa azt. Szerettem Adammel tanulni, hiszen tudta, hogy a legfontosabb a suli, és ösztönzött, hogy muszáj, különben baj lesz. Hiába volt a szobába, hiába ültem az ölébe, hiába simogatott vagy éppen csókolta a nyakam, a vállam, mégis tudtam tőle tanulni, s egyszer sem kellett szólni, hogy mellőzze ezeket. - Szerintem tedd le a könyvet. - emelte meg a csípőjét, kivette a könyvet a kezemből, és az asztalra tette. Óvatosan megfordultam, a mellkasára feküdtem, hogy ott pihenjek meg. A lehelletét éreztem az arcomon, a vállamon, az erős, de mégis lágy kezét pedig a csípőmön, majd a fenekemen. - Szeretlek. - suttogta, majd felemelte az arcom, hogy megcsókoljon.

- Sok volt ez az egy hét nélküled.. - mormogtam a mellkasába. - Nagyon hiányoztál. - teljes szívemből szeretem Adamet, s erre akkor jöttem rá igazán, mikor megcsaltam. Úgy terveztem, nem árulom el neki, viszont a bűntudat kezdte elönteni a testem, s nagyon kicsi hiányzott, hogy el ne kotyogjam az afférom. - Legközelebb nem hagysz itthon, bárhova is mész.

- Történt valami?! -  a szívem hatalmasat dobbant, s kétszer olyan gyorsan vert, mint ahogy szokott. Óvatosan megráztam a fejem, de nem emeltem fel. - Mi történt?

- Semmi. - motyogtam, s próbáltam nem nagyot sóhajtani, sikertelenül. - Szeretlek.

- Peti. - lökte meg a vállam, mire felhorkantam, és megráztam a fejem. - Rendben.

- Nem történt semmi, tényleg! - mosolyogtam rá, s úgy döntöttem, ez az én titkom marad. Félek, hogy elveszíteném Adamet, de ha mégsem, a bizalmát biztosan. Többé nem bízna meg bennem, és a kapcsolatunk nem lenne a régi. Bűntudatom volt, de úgy éreztem, elmondom valakinek, és jobb lesz. De az a valaki nem Adam lesz!

- Rendben. - mosolygott, majd hátradöntötte a fejét, s lehunyta a szemét. - Jó éjszakát!

***

- Úristen Peti, hétfőn suli, úristen, úristen, úristen! - Alexa visítozva robbant be a szobába, ami csak azért nem volt bezárva, mert hamar elaludtunk. A lányok nagyon izgatottak voltak, hogy új iskolába mennek, és előre tudták, hogy az összes fiú odáig lesz értük. - Úristen, Petiiiiii!

- Nyugi. - Adam nem bírta abbahagyni a nevetést, Alexa pedig úgy zuhant az ágyra, mint akit ágyúból lőttek ki. - Most ez a ' várom a sulit ' vagy a ' ahj, már megint suli ' őrjöngésed?

- Ez az ' atyaég, újra suliiiiiiiii áááááá ' őrjöngésem. - a lány őrültek módjára viselkedett, Adam pedig még mindig nem tudott megnyugodni. Imádtam, mikor nevet. Annyira felszabadult volt nevetés közben, mint egy kisfiú.

Szombati napot írtunk, hétfőn pedig mindenkinek elkezdődik az iskola. A bulizást egy ideig ki kell hagynom, ezért beértem azzal, hogy Adam nálam aludjon. Hiányzott már, hogy a saját lakásomban mellettem legyen, este velem aludjon, s reggel az én csókomra keljen fel.

Az egész nap takarítással telt el, legalábbis számomra. Úgy döntöttem, kicsit kirámolom a lakást, s minden felesleges dolgot kiteszek a nappaliból, és a szobámból. Ahogy letettem a szemetet, az sikeresen kiborult, s elém tárult az összes kidobott képeim, amik között a legtöbben Brian és én látszunk. Tágra nyílt a szemem, majd nagyot sóhajtottam, gyors visszadobtam a képeket, becsaptam az ajtót, és visszasétáltam a lakásba.

***

- Peti, elmentünk, rendben? - Lien egy rettentő elegáns és szexi cuccban állított be a szobámba.

- Vigyázzatok magatokra! - intettem, és a telefonomra néztem, miszerint fél 11re az idő. Bepötyögtem Adam számát, de mire tárcsáztam volna azt, már kopogtattak is az ajtón. Kirohantam, majd villámgyorsan ajtót nyitottam. - Egyedül leszünk itthon. - öleltem meg, majd szinte nekiestem.

- Reméltem. - nevetett fel, s beterelt a szobánkba. Ott villámgyorsan levetkőztetett, majd az íroasztalomnak döntött, hogy a nyakamtól a derekamig végigcsókolja minden porcikám. Beletúrtam a hajába, majd óvatosan felhúztam, hogy levetkőztessem. - Hogy szeretnéd?!

- Megdughatlak?! - suttogtam a fülébe, mire kajánul vigyorogni kezdett, és széttárta a kezeit. Hozzábújtam, megnyaltam a nyakát, majd a falnak támasztottam 2 kezét, derekánál fogva előredöntöttem, s végigcsókoltam a hátát. Halk nyögések után magához szorított a derekamnál fogva, hátradöntötte fejét, majd pár csók után megfordult. - Nem, nem. - mosolyogtam. - Fordulj meg, édes. - megfordítottam, majd ismét a hátát kezdtem csókolni, miután szorosan hozzábújtam, és beléhatoltam. Percekig csendben élveztük egymást, s csak Adam halk sóhajtásait hallgattam, ami jobban felizgatott, mint maga az aktus. Pár hangos sóhaj, s mindketten elértük azt a gyönyört, amit mással sosem tudnék. Adam hangos nyögések után belemarkolt a fenekembe, s úgy húzott még közelebb magához. Megharaptam a nyakát, amin az erek az orgazmust követő pillanatokban kidudorodtak, majd belekapaszkodtam az ágy szélébe, fejemet pedig Adam vállának támasztottam. Pár perc csend után Adam megfordult, s ahogy közeledtünk az ágyhoz, lefektetett, majd harapdálni kezdte a mellkasom. Halk sóhajtások közepette felemelkedtem, s végignéztem, amíg a farkamhoz merészkedik, majd mikor elnyelte azt, a falnak döntöttem a fejem, s hagytam, hogy kényeztessen. - Adam. -  nyöszörögtem, s egyre mélyebbre nyomtam a fejét, majd hrirtelen kiegyenesedtem, s az egész testem remegni kezdett. Beletúrtam Adam hajába, aki még ekkor sem hagyta abba a kényeztetést, majd mélyebbre nyomtam a fejét, s mikor kellőképpen elfáradtam, elengedtem, s ernyedten döntöttem a fejem az ágyra. A fiú felém hajolt, gyengéden megcsókolt, s megpihent a mellkasomon.

- Elálmosodtam. - kacagtam fel. - Mennyi az idő?

- Fél3. - emelte meg a fiú a fejét, hogy a telefonomért nyúljon. - Sms-t kaptál.

- Hagyjad. - vertem ki a kezéből a telefonom, ami a földön landolt. Adam felnevetett, majd ismét a mellkasomra feküdt, az ujjaival pedig a derekamon körözött. - Alszunk? - bólintott, majd átmászott a másik oldalamra, magunkra húzta a takarót, és szorosan átölelt. - Szeretlek.

- Jó éjt!

Az éjjel csendben telt el. A borzasztó álmosságom ellenére nem tudtam elaludni, csak egyhelyben feküdtem, és Adam kezén köröztem. Ő már aludt. Békésen, mozdulatlanul, a szíve normál tempóban vert, s a nyakamon éreztem lehelletét. Kis idő múlva szembe fordultam vele. Perceken keresztül néztem bájos arcát, s figyeltem, ahogy apróra nyitott szájából enyhe lehellet jön. Eltűrtem a hajtincseit az arcából, majd nyakát átkarolva szorosan hozzábújtam, állam pedig a vállára támasztottam. Forgolódott picit, majd lábát átette a lábamon, magához ölelt, halvány csókot adott a fejemre, s pár halk nyöszörgés után tovább aludt. Az álom ekkor kapott el, s ahogy becsuktam a szemem, rögtön elaludtam.

19 rész - Ellenállsz a csábításnak?!

7

 

Miután a dolgok helyre jöttek, visszakerült minden a rendes kerékvágásba. Az iskoláig 1 hónapunk volt, s belekezdtünk a nagyvásárlásokba. Én ismét a könyveket kezdtem bújni, s meglátogattam az iskolámat, ahol újabb tanácsokat kaptam.

Adam pár napra hazament a szüleihez és a testvéréhez, ezért úgy döntöttem, a könyveket félretéve találkozom egy-két barátommal. A telefonomhoz nyúltam, majd a névjegyzékre mentem, s kikerestem a legelső ismerősőm, akivel rég találkoztam. Megérintettem a zöld gombocskát, a telefon pedig már búgott is.

- Szia, Peter vagyok. Elég rég beszéltünk, arra gondoltam összeülhetnénk valahol. - folyamatosan a lány hangját figyeltem, ami nagyon megváltozott, mióta utoljára hallottam. - Elég régen, igen. - nevettem fel, hisz majdnem 2 éve láttam őt. - Persze, egész nap ráérek, ezért is gondoltam rád. Igen, az tökéletes. Rendben, szia. - ahogy letettem a telefont, a gyomrom görcsbe szorult. Több, mint 2 éve nem láttam a lányt, mit fog szólni?! Vajon mennyit változott? Ugyanúgy tudunk majd nevetni, mint régen?! Csak ezek a kérdések jártak a fejemben. Ugyan a találkáig több mint 2 órám volt, elérkezettnek láttam az időt, hogy készülődni kezdjek. Kiválasztottam egy szelíd, de mégis dögös ruhát, ezzel aláírva azt, hogy semmit sem változtam, mióta elment a lány.

- Megjöttünk! - kopogtattak be a lányok a szobába, majd Alexa bekukucskált, s érdeklődve nézett. - Randira készülsz?! - szúrós szemmel néztem rá, majd elintéztem egy vállvonással az esetet. - Na, hova mész?!

- Emlékszel Lilienre a volt osztálytársamra?!

- Arra a ribancra?! - vonta fel Alexa a szemöldökét, nekem pedig leesett az állam. - Koleszos volt nem? És végig ment rajta a fél fiú kollégium.

- Miket nem tudsz. - néztem rá nagy szemekkel, majd elnevettem magam. - Igen, ő. Ma találkozom vele.

- Hm. Jó. - vonta meg a vállát a lány, és kiment a szobából. Én áttértem a fürdőszobába, hogy egy forró zuhanyt vegyek. Ahogy a csapot megengedtem, forróság öntötte el az egész testem. Megborzongtam, majd egy cseppnyi tusfürdőt nyomtam a tenyerembe, s végig kentem vele a testem. Mikor a legnemesebb testrészemhez értem, Adam jutott eszembe, hiszen vele szeretkeztem először zuhany alatt. Éreztem, ahogy a farkam a kétszeresére dagadt, s nem bírtam ki, hogy ne könnyítsek magamon.

***

- Rendben. - fújtam ki a levegőt, s kinyitottam a taxi ajtót, mikor megpillantottam a gyönyörű nőt az étterem előtt. - Lilien!

- Peti! Édesem! - a lány topogva igyekezett felém, majd 2 puszival üdvözölt. - Ugyanolyan szexi vagy, mint eddig, hé! Csodásan nézel ki!

- Te sem panaszkodhatsz! - ahogy végignéztem a lányon, egy gyönyörű 20 éves nőt láttam. Csodaszép volt. - Gyönyörű vagy!

Lili kérésére egy elit étterembe mentünk, ahova gyakran eljártunk régen. A hely semmit sem változott, s így sikeresen felidéztük a régi szép időket.

- Elmehetnénk ma este bulizni. - kortyolt a lány az üdítőjébe. - Mióta pasimmal vagyok, szinte nem is bulizom. - szomorodott el, majd megfogta a kezem. - Menjünk!

Egy rövid séta után kényelmesebbnek találtuk a taxit, Lilit pedig felhívtam magamhoz.

- Sziasztok! - Lili illedelmesen köszönt, majd látva, hogy a lányok még mindig nem békéltek meg vele, leült a kanapéra.

- Hm. -  léptem be a lányokhoz, majd indulásra invitáltam őket. - Gyertek el velünk bulizni.

- Hova?!

- Ott az elit étterem mögött tudjátok.. - mutogattam össze-vissza, hogy elmagyarázzam a helyet. - Gyertek el, légyszíves!

A lányokat pár perc nyaggatás és pár dolcsi után sikerült meggyőznöm. Az oda út csendben, és nyugisan telt el, ezért nem vártam sokat az estétől sem. Ahogy a taxiból kiszálltunk, hatalmas tömeg tárult elénk.

- Bazdmeg. - suttogta Alexa, mire Lili felnevetett. - Beférünk mi ide?!

Szerencsére befértünk, s a lányok is jöhettek velünk. Ez nem tudom, annak köszönhető, hogy Lili ismerte a tulajt, vagy hogy bejöttek nekik az ikrek. A lényeg, hogy bejutottunk, és egy gyönyörű, szinte új hely tárult elénk. A lányok az elején elég visszafogottak voltak, majd pár pohár pezsgő után sikeresen feloldóttak. Liliennel semmi gond nem volt, ha piáról van szó, ő mindenben benne van, s úgy látszik ez az évek során sem változott.

- Még mindig Brian mellett nyomod?! - lökött meg Lili, s egy srác felé mutatott. - Szép.

- Hm, tényleg nem rossz. - hunyorítottam, hogy jobban lássam a srácot. Elegáns volt, és szexi. - Azóta új pasim van.

- Mesélj róla. - töltött a poharamba, s a kanapé felé húzott. - Jó az ágyban?!

- Nagyszerű! - mosolyogtam, s nem éreztem cikinek a kérdését. Talán a pia okozhatta. - Itt lakik a városban. Most hazament a szüleihez pár napra. Majdnem 1 éve együtt vagyunk.

- Hű! Akkor már rég dobtad Briant. Még mindig nem szereti a lányokat?! - nevette el magát, s megbámulta az arra járkáló férfiakat. Halk nevetés hagyta el a szám, s eszembe jutott a mondata, amit még anno jegyzett meg : Egyszer kipróbálhatnánk hármasban!

A sok mesélés bizony meghozta a szomjamat, s ezt látva Lilien sorra rendelte az italokat. Jó minőségűek voltak, s nem éreztem a hatásukat, ezért bátran mertem fogyasztani.

***

- Megkeresem a mosdót! - engedtem el Lilit, és a mosdó felé vettem az irányt. Örömmel vettem észre, hogy sok meleg srác tartózkodott a helyen, s mosolyogva figyeltem egy-egy szerelmes párt. Eszembe jutott Adam, hogy velem lehetne, ilyenkor nagyokat sóhajtottam, de egy mosollyal lepleztem az egészet. Már épp kopogtattam volna az egyik ajtón, mikor az hirtelen kinyitódott, s két srác robbant ki onnan. - Bocs. - motyogtam, s indultam volna be az ajtón, mikor újabb srácot figyeltem meg, aki épp a sliccét húzta fel. - Bocs... - hadartam el a szót, s rögtön indultam ki, mikor megláttam a srác arcát, majd a meglepettségem után egy mosolyt csaltam az arcomra. - Brian.

- Te is élsz még?! - nevetve jött ki a wc-ből, és a kezemnél fogva húzott ki a bárba. Rendelt egy jó minőségű italt, és kihívott az utcára. Tudtam, hogy nem lesz jó vége, hiszen a szívem mélyén még mindig éreztem valamit Brian iránt, de az nem szerelemnek volt betudható. Végül kikocogtam vele, s ekkor éreztem, hogy a Lili által ivott piának mégis meg volt a hatása. - Ezer éve láttalak. Jól vagy?!

- Na igen, nem járok már felétek. - nevettem el magam, majd elcsendesedtem, és az üdítőmbe kortyoltam. Addig addig sétáltunk míg egy zsákutcába értünk. Brian leült a földre, majd megpaskolta a mellette lévő üres helyet, én pedig gondolkodás nélkül mellé pattantam. - Na, és te hogy vagy?

- Magányosan. - kuncogott. - Szokásosan. Én sosem változom, mindenkivel csak dugok, és mindenkit szopatok. Élek. - egyre közelebb került hozzám, és a nyakam kezdte szagolgatni. Mindig ezt csinálta, ha szexelni akart, s kezdtem megijedni. - Jó illatod van.

- Ugyanazt a parfümöt használom. - köszörültem meg a torkom, majd a szemébe nézve elmosolyodtam. Ahogy közeledett hozzám, óvatosan elhajoltam tőle, ezért a nyakam tudta csak megcsókolni. Felkuncogott, és könnyed csókokat adott rá. Kezdtem felizgulni, s szerettem volna, ha abbahagyja, viszont eszembe jutottak a vele kapcsolatos jobb emlékek, s nem egészen tudtam uralkodni magamon. - Nem kellene.

- Együtt vagy még Adammel? - csókolta tovább a nyakam, ezért csak bólintottam egyet, mire abbahagyta, és félrehúzódott. - Akkor sajnálom.

- Mióta érdekel téged, hogy van-e az illetőnek párja? Téged sosem érdekelt, hiszen úgyis csak dugni akartál.

- Persze, de téged ismerlek.

- És?! - összeráncoltam a homlokom, mire felsóhajtott, s lehúzta a maradék italját.

- Gondolom boldog vagy. Adam mindent megad neked ..

- Igen. - bólintottam rögtön, és nem szerettem volna, ha ezt folytatja. De sajnos az élet nem kívánság műsor.

- Mennyivel jobb mint én?! - bámulta a poharat, miközben az ujjaival a mintájánál körözött.- Mit csinál jobban, mint én?

- Sosem emelt kezet rám. - suttogtam, de nyílván meghallotta, a sóhajtásából ítélve. - Te miért bántottál?

- Szerettelek.

- És így akartad kimutatni?

- Az ember nem tudja sokáig titkolni, milyen igazából. Hiába voltam kedves, szeretetteljes, és olyan nyálas amilyen voltam.. az nem én voltam.

- De miért bántottál olyan sokszor?!

- Nem tudom. - suttogtam. - Nem akartalak elveszíteni, talán azért. Tartottál tőlem. Változom én is úgy látszik. - nevetett fel, és a poharamra nézett. Megemelte, hogy lassan megitasson. Elvette a poharat, a földre tette, majd letörölte mutatóujjával a számat. Elmosolyodott, felállt, és kezét emelte, ezzel felhúzva engem is a földről. Azt követően a nyakamhoz fordult, s ismét apró csókokat nyomott rá, közben pedig a pólóm levetésével babrált. Néhány perc múlva óvatosan elhúzodott tőlem, én pedig éreztem, hogy nem helyes dolog, de mégis a pólója után nyúltam, s visszahúzzam. Nem voltam hajlandó megcsókolni, ezért csak a nyakához értem, de úgy éreztem, ez elég volt ahhoz, hogy felizgassam. - Nem szabad. - suttogtam, de az agyam azt suttogta, csináljam, s én nem tudtam abbahagyni.

- Ellenállsz a csábításnak?! - kuncogott, letérdelt elém, kigombolta a sliccem, kezébe vette a farkam, s miközben felváltva csinálta a dolgát, kezét a csípőmre tette, s azt szorította. Hangos sóhajtásba kezdtem, ujjaimmal a hajába túrtam, s óvatosan nyomtam mélyebbre. Brian a lehető leglassabban és legalaposabban csinált mindent, így a gyors orgazmust kizártam. Hátra döntöttem a fejem, becsuktam a szemem, s nem gondoltam semmi másra, csak az előttem térdelő férfire.

- Peti?! - hallottam a távolból a hangokat, s nem tudtam eldönteni, ki szólíthat a nevemen. - Peti, itt vagy?! - Brian azon nyomban felállt előlem, én pedig hátat fordítottam, hogy felhúzzam a sliccem.

- Itt vagyok. - köszörültem meg a torkom, s félve Brianre pillantottam. Gyors megtörölte a száját, megigazította a nadrágját, s kihúzott a zsákutcából. Lien és Lili tárult elénk, Lien enyhén, Lilien annál inkább ittas állapotban.

- Lányok, Peti! - Alexa kiabálását hallottam, majd egy nagy csattanást, mire kifutottam a járdára, megpillantva a lányt, aki mindkét magassarkú cipőjét a túloldalra dobta. - Bassza meg! Áh, itt vagy. - kuncogott, és megölelt. - Áh, Brian. Mit csináltatok?

- Beszélgettünk. - nyomott Brian egy csókot a nyakamra, s visszament a klubba. Kis morfondírozás után mi is vissza indultunk, hiszen a lányok bármennyire is ittasak voltak, eszük ágában sem volt hazamenni.  Ahogy befelé sétáltunk, semmi másra nem tudtam gondolni, csak Brianre. Nem akartam megcsalni Adamet, de csak ha Brianre gondoltam, felállt a farkam. A szememmel csak a fiút kerestem, s szinte mindenkit képes voltam félrelökni, csak hogy megtaláljam őt.

- Tudtam, hogy itt vagy. - nyitottam be az egyik wc-be, ahol Briant máris szopták. - Önző vagy.

- Önző? - a fiú szeme tágra nyílt, ellökte magától a farkát verő srácot, a falnak szorított, kigombolta a nadrágom, s befejezte az abbahagyott incidenst. - Önző vagyok?! -  kapta be a farkam, mire felordítottam. Nem a fájdalom, inkább a gyönyör miatt. Annyira vártam, hogy valaki verje ki a farkam, s Brian csak felizgatott, majd az utcán hagyott. Pár perc hangos nyögés után éreztem, hogy közeledek az orgazmushoz, mire a fiú ismét abbahagyta.

- Mit csinálsz?! - meglepődve figyeltem, ahogy a srác kigombolja a nadrágját, s előveszi hatalmasra duzzadt farkát, megfordított, párszor megütötte a fenekem, s éreztem, ahogy közeledik hozzám. - Ne! - kiáltottam, megfordultam, letérdeltem, és addig szoptam, amíg el nem ért az orgazmushoz. Ő minél inkább felizgult, annál hevesebben nyomta a fejem, s tépte a hajam, amitől annyira beindultam, hogy komolyan gondolkodni kezdtem, lefeküdjek-e vele.

***

- Jó reggelt. - suttogta egy mély hang a fülembe, s apró puszikat nyomott rá. - Még mindig jó az alvókád! - kuncogott.

Miután kinyitottam a szemem, Brian meztelen testét pillantottam meg. Ijedtemben a takaróm alá néztem, s kissé idegesen figyeltem, amint anyaszült meztelenül fekszünk egymás mellett. Ahogy a testén végignéztem, megfigyeltem, ugyanolyan kidolgozott, mint volt. Ő persze a sok szexre hivatkozik, én tudom jól, hogy naponta leszalad a kondiba 1-1 órácskákra.

- Megdugtál? - fogtam a fejem, s koncentrálni próbáltam a múlt éjszakára.

- Együtt vagy Adammel, nem?!

- Tudod, semmire sem emlékszem. - szorítottam össze a fogaim, majd a homlokomra csaptam az erős fájdalom után. - Megdugtál, Brian?

- Nem. - kuncogott. - Kellett volna?

- Nem, nem. Nem.. nem.. - ismételgettem, majd oldalra nézve elvettem az asztalkán lévő pohár vizet, s apró kortyokkal felszürcsöltem az ital felét. Felültem, s pár másodpercre rá kikeltem az ágyból a ruháim után kutatva. Brian megköszörülte a torkát, és a kanapéra mutatott, ahol összegyűrve hevertek a ruháink. Összeráncoltam a homlokom, kifújtam a levegőt, s lassú léptekkrl a kanapéhoz sétáltam. - Komolyan nem dugtál meg, vagy csak azért mondod, hogy jól érezzem magam?!

- Egész éjjel szoptalak! - ült fel a pultra, és a farkát kezdte simogatni, majd elterült. - Szoptuk egymást. Kiszerettem volna próbálni a Viagrát, de úgy gondolom ez éjszaka után felesleges. - kuncogott, majd mély levegőt vettt, és a farkát kezdte verni. Próbáltam nem oda figyelni, de lehetetlen volt nem hallani a hangos sóhajait, a nyögéseit. Nem sokkal később észrevettem, hogy én is a farkam markolászom, s az már kívánja, hogy Brian ismét leszopja.

- Szeretnéd mégegyszer?! - suttogtam, s egy pillanat alatt a fiú mellett termedtem. Végigcsókoltam a mellkasát, majd a farka hegyén körözni kedtem a nyelvemmel. Minél hangosabbakat nyögött, annál inkább felizgultam, ezért elengedhetetlennek éreztem, hogy miközben Brian farkát szopom, az enyémet ki kell vernem. - Brian. - nyögtem fel, mikor közeledtem az orgazmushoz. Abban a pillanatban leugrott a pultról, neki döntött, s mély lökéssel belém hatolt kemény farkával. Mivel mindketten orgazmus közeli állapotban voltunk, elég volt pár kemény lökés s mindketten hangos nyögések árán élveztünk el. Miután visszanyertem az erőm, erős bűntudat öntött el, és Adamen kivül nem tudtam másra gondolni. Szó nélkül akartam elmenni, de nem tehettem. Brian kikísért az ajtóig, majd megállt előttem, megsimogatta a vállam, és elmosolyodott. - Brian! - raktam a lábam az ajtó és a félfa közé, ezzel megakadályozva, hogy az ajtó becsukódjon. A fiú felkapta a fejét, s mosolyogva várta a reakcióm. Lehajtott fejjel köröztem az ajtón, egyszerűen nem bírtam a szemébe nézni. - Utoljára megcsókolhatlak?!  - a fiú halványan bólogatott, én pedig közel hajoltam hozzá, s idegesítő lassúsággal csókoltam meg. Kuncogni kezdett, én pedig műmosolyot csaltam az arcomra, becsuktam az ajtaját, és köszönés nélkül leléptem.